Enneagram szülőknek: értsd meg a kamaszod – és magad is!
avagy hogyan ne veszítsük el a kapcsolatot a gyerekkel – és magunkkal se
A kamaszoddal nincs semmi baj! Csak máshogy működik, mint te.
-
Előfordult már, hogy azt érezted: nem érted a saját gyermekedet? - és néha még saját magadat sem?
-
Hogy amit mondasz, el sem jut hozzá, vagy hogy amit ő mond, teljesen másról szól, mint amit te hallasz? Akár azt, hogy fogalmad sincs, mit is akar mondani?
-
Volt már benned bűntudat, mert türelmetlen voltál, vagy mert nem úgy reagáltál, ahogy szeretted volna?
A szülői lét nem egyszerű. Nincsen hozzá kézikönyv. De lehet, hogy most mégis rátaláltál valamire, ami segíthet.

"Anya, hagyjál már!" - ismerős ez a mondat? Mit válaszolsz erre?
Vagy csak becsapja az ajtót. Eltűnik a szobájában, órákra. Nem válaszol. Vagy úgy válaszol, hogy inkább ne tette volna. Te pedig csak állsz ott, és már megint nem tudod, hol rontottad el.
A gyereked, akit te neveltél, mintha teljesen kicserélődött volna. Dacol, támad, vagy teljesen lekapcsolódik. Nem kér belőled, nem hallgat rád. És amit mondasz, az mintha már nem is számítana. Amit viszont ő mond, az néha úgy szúr, mint egy kés.
És te?
Azt gondolod, ha elég türelmes, megértő, következetes vagy, akkor működni fog. De nem működik sehogy. Sőt, néha úgy érzed, mintha minden, amit eddig a szülőségről gondoltál, most kudarcot vallana. Türelmetlen vagy. Frusztrált. Néha úgy érzed, már semmit nem értesz. És a legrosszabb: néha nem is ismersz magadra abban, ahogy reagálsz... És miközben próbálsz helytállni a vállalkozásban, otthon egy érzelmi aknamezőn egyensúlyozol…
Nyugi. Nem vagy egyedül és nem vagy elrontva.
Ez nem a te hibád. Nem az ő hibája. A kamasz nem „rossz” vagy „hálátlan”. Csak lehet, hogy egy más belső logika szerint működik, mint te. Ha megérted az ő logikáját, akkor a feszültség csökken, a kapcsolat pedig újra elindulhat egy kölcsönös megértés felé.
A jó hír? Van rendszer a káoszban, ami segít. Ne aggódj: amikor az ajtó becsapódik, még semmi sincs veszve.
Ha te megváltozol, minden megváltozik
A legtöbb szülő a kamaszban szeretné látni a változást. Én azt mondjom: figyelj magadra is! Az "Enneagram szülőknek" segít felismerni azokat a mintákat, amik újra és újra konfliktushoz vezetnek. Ha ezeket tudatosítod, átalakul a kapcsolatotok dinamikája. A gyereked nem biztos, hogy szavakkal reagál, de a légkör megváltozik, és ezt ő is érzi.

Ez nem csak egy tréning. Ez egy fordulópont lehet.
A kulcs ott van benned. És benne is.
Az Enneagram egy izgalmas személyiségismereti térkép, ami megmutatja, milyen mozgatórugók irányítanak téged, és a kamasz gyerekedet is. Ha ismered a saját típusodat, megérted, miért reagálsz úgy, ahogy. Ha pedig felismered a gyereked típusát, megtanulod őt „a saját nyelvén” szólítani. Ez nem varázslat. Ez egy tényleg használható eszköz a mindennapokban.
A jó irány az, ha nem megnevelni, hanem megérteni szeretnéd a gyermeked!
Ez a tréning nem arról szól, hogy hogyan kell „jól csinálni” a szülőséget. Hanem arról, hogyan tudsz jelen lenni, érteni, kapcsolódni, akkor is, amikor a gyereked épp zárkózott, dühös, szemtelen vagy flegma. Ez az újrakapcsolódásról és a kapcsolat mélyítéséről szól, nem a szabályokról.
A tréning után nem csak többet tudsz a gyerekedről, de más szemmel is fogsz ránézni. Megérted, miért olyan, amilyen, és rájössz, hogy sokkal egyszerűbb a megoldás, mint hinnéd. Ez a szemléletváltás olyan ajtókat nyit ki, amiket eddig talán zárva éreztél.
Mi is az az Enneagram – és miért lehet fordulópont a szülői életedben?
Az Enneagram egy mély emberismereti rendszer, ami kilenc alaptípuson keresztül mutatja meg, hogyan működünk: mitől félünk, mire vágyunk, hogyan szeretnénk, hogy szeressenek minket, és milyen viselkedésminták szerint élünk.
A tréningen:
-
megtanulod felismerni a saját személyiségtípusodat, és azt, hogy hova mozdul el stressz vagy konfliktus hatására. Már önmagábam ez magyarázatot ad arra, hogy miért érzed úgy, mintha "kifordulnál önmagadból" amikor vitázol a kamaszoddal...
-
megérted a gyermeked típusát, és azt is, hogyan tudod igazán elérni őt, és úgy szólni hozzá, hogy azt valóban meghallja és befogadja.
-
konkrét példákon át végigvesszük milyen pl. egy "3-as", "4-es" vagy egy "9-es" személyiségtípusú gyermekkel élni - milyen belső világuk van, és mi az, amit egyáltalán nem szabad mondani vagy csinálni velük.
-
gyakorlati segítséget kapsz, hogyan oldj meg konfliktusokat kevesebb bűntudattal, kevesebb kiabálással, és több megértéssel.
-
elmondom, ilyen szavak, gesztusok, helyzetek töltik fel gyermeked „szeretet-tankját”, és mik azok, amiket te észre sem veszel, de neki fájnak.

Ez nem pszichológiai előadás. Ez egy életre szóló eszköztár.
Ez a tréning nem elméleti okoskodás, hanem konkrét, gyakorlati felismerések tárháza:
-
Már az első nap után más szemmel fogsz nézni a gyerekedre.
-
Rájössz, hogy amit „akaratosságnak” vagy „túlérzékenységnek” hittél, az valójában egy mélyebb személyiségi működés természetes velejárója.
-
És hogy nem kell „megnevelned” – csak megértened.
Minden szülő ezt kívánná, ha tudná, hogy létezik.
A résztvevők 90%-a ezeket szokta mondani (nem csak az Enneagram tréning után, hanem már aközben is), vagy ehhez hasonlókat:
"Bárcsak évekkel ezelőtt hallottam volna ezt a rendszert..."
"Bárcsak ezt az iskolában is tanítanák..."
"Végre megértettem, miért van annyi konfliktus közöttünk..."
És valóban: minden nap, amit félreértésekkel, bántó szavakkal, elbeszélés mellett éltek le, már sosem jön vissza, soha nem lehet meg nem történtté tenni. Ez a tréning azoknak szól, akik szeretnének kevesebb lelkiismeret-furdalást, több kapcsolódást és őszinte, mély megértést vinni a kamasz gyerekükkel való kapcsolatukba.
Mi történik, ha nem jössz el?
Semmi nem történik. :)
-
Továbbra is lesznek konfliktusok, amiket nem értesz vagy nem tudsz kezelni.
-
Továbbra is lesz, hogy nem tudod, mire gondol a gyereked, vagy hogy miért reagál úgy, ahogy.
-
Továbbra is lesznek „dacos” időszakok, amikről nem tudod, hogy az valójában nem dac, hanem félelem.
-
Továbbra is magadat okolod – vagy őt –, pedig egyikőtök sem hibás.
-
Csak hiányzik a térkép. És a tolmácsgép két különböző személyiségtípus között.
De ha eljössz...
-
Megérted önmagadat, és azokat a reakciókat is, amik eddig talán megleptek, még saját magaddal kapcsolatban is.
-
Megérted a gyermekedet, és megtanulod, hogyan kapcsolódj hozzá úgy, hogy ő is érezze: biztonságban van, szeretve van, és el van fogadva.
És talán először úgy beszélgettek majd egymással, ahogy mindig is szerettél volna.

|
„Végre egy módszer, ami nem csak elmélet, hanem tényleg működik a hétköznapokban is. Már az első nap után másként néztem a gyerekeimre.”
|
„Nem gondoltuk volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire pontosan rá lehet látni a családi működésünkre. A gyakorlatok konkrét kapaszkodókat adtak.” | A tréning óta nem hibát keresek a fiam viselkedésében, hanem mintázatot. Ez felszabadító érzés volt, és sok feszültséget oldott fel kettőnk között.” |
| – Váczi Katalin, kétgyermekes anyuka | – Szöllősi Kristóf és Szöllősi-Nagy Tünde, 14 éves lány és 17 éves fiú szülei | – Nyíri Dávid, 18 éves fiú édesapja |
| „Nem a gyereket kell megváltoztatni, hanem a kapcsolódás módját – ezt tanultam meg. És azóta sokkal több a nevetés otthon.” | „A tréning segített meglátni, miért reagál teljesen máshogy a két gyerekem ugyanarra a helyzetre. Most már nem veszem személyes sértésnek, ha a kicsi bezárkózik, mert már értem, mi van mögötte.” | „Azt hittem, már mindent kipróbáltam, de ez a megközelítés végre tényleg működik. Nem tanácsokat kaptam, hanem kulcsot a gyerekemhez.” |
| – Gombás-Radó Zsófia, 13 éves fiú anyukája | – Budai Ágnes, két nagylány anyukája | – Molnár Gábor, egy kamaszfiú apukája |
.
A tréning időpontja:
2025. szeptember 11-12.
(2 egész nap, 9-18 között)
Részvételi díj: 150.000 Ft (bruttó) / fő
|
Ajándék: |
Két nap alatt annyi eszközt kapsz, amit éveken át fogsz használni. Minden családi konfliktushelyzetre másként tudsz reagálni. Ez nem csupán szülői tudás – ez békét teremt otthon.
Hány rossz mondat, csúnya nézés vagy ajtócsapódás kell még ahhoz, hogy lépj?”
Ez a tréning segít abban, hogy ne csak túléljétek ezt az időszakot, hanem megerősödve jöjjetek ki belőle. Mit ér meg az, ha:
-
nem kell többé a bűntudattal küzdened esténként?
-
a gyereked visszanéz rád, és nem falat lát, hanem biztonságot?
-
Végre megérted, miért zárkózik el, miért támad, vagy miért hallgat mélyen…
-
... és képes leszel úgy reagálni, hogy ne romoljon tovább a helyzet – sőt, lassan újra kapcsolódni tudtok.
Egy ilyen változás ára nem 150.000 Ft. Az értéke sokkal több. Ha pedig vállalkozóként belegondolsz: mennyit ér az, ha nem viszed haza a feszültséget, és otthon is egyensúly van?
Ezen a kiscsoportos, személyes légkörű programon minden egyéni kérdésre is választ fogok adni. A képzés mellé minden résztvevőnek ajándékba adom Don Richard Riso - Russ Hudson: Az Enneagram bölcsessége c., nemrégiben újra megjelent fantasztikus könyvét. Ez a legjobb a piacon.
Ha úgy érzed, hogy most túl sok a félreértés, túl sok a feszültség, és túl kevés az „együtt vagyunk és értjük egymást” pillanat, akkor ez a tréning neked és a kamasz gyerkőcödnek készült.

Talán te is voltál már úgy, hogy valami teljesen ártatlan dolgot mondtál, és mégis üvöltés, sírás vagy csend lett belőle. És azt érezted: „ez nem én vagyok, én nem így akartam.”
Ez a tréning azoknak szól, akik nem tökéletes szülők – csak felelősségteljesek.
Ha a szíved azt súgja, hogy itt a helyed neked is, ne halogass, mert csak 12 szülőt tudok fogani!
Töltsd ki a jelentkezési lapot, biztosítsd a helyed időben, mert a csoport létszáma korlátozott.
És aztán várlak szeretettel egy igazán különleges, mély és eredményes napra.
Csak 12 hely van – foglald le a sajátod most!
Figyelem! Az alábbi jelentkezési űrlapon minden mezőt ki kell tölteni és az időpont mellett a pöttyöt is be kell klikkelni :) - köszi.
Információ kérés
9+1 bevált adatbázisépítő módszert mutatunk Neked, amelyet mi is nap mint nap használunk. Ha szeretnéd elérni, hogy a feliratkozóid száma gyarapodásnak induljon, akkor ez az anyag Neked való!
Töltsd le az útmutatót pár kattintással és alkalmazd Te is a legjobban működő módszereket!

