JÁTÉK: Sztorizzunk! - játék - Enneagramra épülő tréningek önismeret, emberismeret, értékesítés, ügyfélkezelés, vezetés témakörökben

JÁTÉK: Sztorizzunk!

A tegnapi hírlevélben ígértem, hogy a szülinapom alkalmából néhány apró ajándékkal kedveskedek Neked.

Ezekről már olvashattál a ma reggeli levelemben. Ennek végén egy olyan játékra is meginvitáltalak, ahol nem csak egy, hanem összesen 37 szerencsés nyertes lesz. Hogy miért pont 37? Szerintem erre magad is gyorsan rájössz, ugye? :)

A nyeremény pedig nem más, mint Wolf Gáborral, kisvállalati marketing szakértővel, a www.MarketingCommando.hu vezető tanácsadójával készült interjúm, amelyben arról beszélgettünk, hogy melyek azok a nyomógombok, amelyek mentén ügyfeleid, hírlevél feliratkozóid, weboldalad látogatói cselekvésre ösztönözhetőek.

Szeretnéld megnyerni ezt az interjút?

Ehhez nem kell mást tenned, csak hozzászólásként megosztanod velem életed első, értékesítéshez köthető történetét.

Az első sztori mindenkinek emlékezetes, biztos vagyok benne, hogy a Te emlékeidben is élesen él.

Hogy megtörjem a jeget, szívesen kezdem én:

18 éves voltam, és a Garancia Biztosítónál dolgoztam értékesítőként. Mielőtt egyedül is kimerészkedtem a "terepre" természetesen kaptam kiképzést egy öreg rókától, Tibortól, akihez volt szerencsém néhány alkalommal becsatlakozni, amikor tárgyalni ment.

Miután bemagoltam minden szabályzatot és biztosítási módozatot, miután letettem minden vizsgát, és miután megfigyeltem, hogyan tárgyalnak a sikeremberek, egyedül is próbára tehettem magam.

Hú, de izgultam... Kezem lábam remegett...

Nagyjából azt éreztem, mint a tini lány az első randin, vagy az első csók előtt. Fogalmam sem volt, mi fog történni. Hogyan kezdem, hogyan zárom, egyáltalán: elhozom-e az üzletet...

A tét egész nagy volt, nem holmi kis nyaralóbiztosítás...

Életem első ügyfele ugyanis egy 13. kerületi bútorszerelvény bolt tulajdonosa volt a Dévai utcában. A bolt még ma is megvan, Bubiv Span a neve. A tulajdonos, Tibor, egy végtelenül kedves ember volt. Ahogy ránéztem, tudtam, nem lesz baj. Béke és harmónia sugárzott belőle. A humán típusba tartozott.

A tárgyalás jól sikerült, mert Tibor végül is igent mondott, azaz megkötötte a biztosítási szerződést a boltra. Azonban én még mindig nagyon izgultam.

A kezem szó szerint reszketett, a tenyerem izzadt...

...és aztán a nagy idegeskedésben háromszor is elrontottam a kötvényt. (Igen, akkoriban, közel 20 évvel ezelőtt még ott helyben kiadtuk!) Hol a nevet írtam el, hol a címet, hol meg a biztosítási összeget. Rém ciki volt...

De Tibor nem volt sem mérges, sem türelmetlen velem. Csak megértően mosolygott, mire én töredelmesen bevallottam neki, hogy bocsánat, de nagyon izgulok, mert nekem Ő az első ügyfelem.

Erre Ő elkérte a negyedik, biankó kötvényemet, és kitöltött mindent úgy, ahogy megállapodtunk. És aztán mosolyogva visszaadta a kezembe.

A mai napig hálás vagyok a sorsnak, hogy éppen Ővele hozott össze. Kicsit talán benne van az Ő keze is abban, hogy ennyire megszerettem ezt a szakmát és az ügyfeleket.

Most átadom a szót Neked.

Te mit éltél át az első értékesítési tárgyalásodon? Hogy sikerült? Nehéz volt? Könnyű volt? Meséld el nekem!

És kérlek, ne feledd el a "Tetszik" gombot sem! :) Köszönöm!

Hozzászólások (17 db)

Rónai Balázs szerint: Szép-jó Reggelt!
Az én sztorim is hasonlóan ciki.
Sok évvel ezelőtt ismerős megismertetett egy termékcsaláddal, melyet felvállalhatónak ítéltem.
Jártam keltem, betértem másik ismerőshöz, s előadtam jöttöm célját.
Prezentációt követően ismerősöm tekintetében a döbbenttől a dühig minden volt.
Vártam egy értelmes reakciót, egy követhető irányt.
Ezt a feszült csendet ismerősöm anyukája törte meg a helyiségbe lépve: "Vegyél valamit a Balázstól, s had menjen...!"
Vett. Egy kis értékű kenőcsöt, melyet én akkor s ott végtelenül megalázónak, lekicsinylőnek éreztem.
Sok évig nem foglalkoztam értékesítéssel...
2012. 03. 29.

Jenei Balázs szerint: A szakterületem nem az értékesítés, de most hétvégén tombolákat kellett árulnom a céges rendezvényünkön.

Azt hiszem, kicsit "nyomulósra sikeredtem", pedig csak játékosan, összekacsintósan akartam mondani, hogy mindenkinek minimum 10 szelvényt kell vennie. Éreztem a hátamon 1-2 neheztelő pillantást. :D

A tombolák fele azért elfogyott, de megfogadtam, hogy legközelebb ügyesebb stratégiát választok. :)
2012. 03. 29.

Szanyi Melinda szerint: Sziasztok! Én az első értékesítéshez köthető tapasztalatomat szintén egy független biztosításközvetítő cégnél szereztem 21 évesen. Megvoltak a tréningek, oktatások, azokat nagyon szerettem, mindig mindent tudtam, házi feladatokat teljesítettem. Minden szép volt az első tárgyalásig, ami előtt sajnos nem tudtam semmilyen guruhoz csatlakozni, hogy ellessem a technikákat. Szóval csak elméletben tudtam, mit hogy kellene. Nem kaptunk előre leegyeztettet időpontot, nekünk kellett megtalálnunk a célszemélyeket magunknak. Nem volt sok ötletem, gondoltam próbára teszem magam először egyik szomszédomnál és ha jól fog menni, akkor keresek "komolyabb" célt. Borzalmasra sikeredett a találkozás... belekérdeztek mindenféle részletekbe, amikről akkor fogalmam sem volt, számomra ismeretlen fogalmakról esett szó, nem tudtam rendesen válaszolni, próbáltam menteni a menthetőt, egy-két kérdésnél kivágtam magam, de összességében túl sok mindenre nem tudtam választ adni... ami ugye nagyon fontos lett volna, hogy mindenre választ kapjon a célszemély, szóval nem is lett semmi az üzletből. Ott akkor rögtön fel is adtam, kevésnek éreztem azt a tudást, amit a tréningeken kaptam, és saját magamat is kevésnek éreztem, hogy folytassam és elmenjek egy új találkozóra "ügyfélhez". Elment a kedvem az egésztől, arra gondoltam, talán soha nem leszek sikeres értékesítő. Sokáig nem is foglalkoztam hasonló dolgokkal. Más területre sodort az élet. Egy kis cégnél az ügyvezető jobbkeze lettem, voltak emberek, akik nekem dolgoztak, ott megtanultam sok mindent, és ami a lényeg sok önbizalmat és bátorságot szereztem. De ez már egy másik történet :))
2012. 03. 29.

Nagy Kriszti szerint: Életem első értékesítéshez köthető története az volt amikor a panelház, ahol laktunk egyik oldalán szép rózsák nyíltak a másik oldalon meg semmi. A szomszéd lánnyal (7-8 évesek voltunk) leszedtük a rózsákat és a ház másik oldalán eladtuk. És még volt is aki vett!!! Aztán persze jött egy szomszéd, aki feltette azt a bizonyos kérdést: Anyukátok tud erről?? És honnan van a rózsa? A többit gondolhatjátok... :)))
2012. 03. 29.

Fekete Eszter szerint: Egyszer én is kipróbáltam magam egy értékesítéssel foglalkozó cégnél. Nem annyira azért mert ezt akartam csinálni hanem mert nem volt más lehetőség és gondoltam ideiglenesen jó lesz...míg be nem érnek a saját terveim.:)
A célszemélyt magamnak kelett megtalálnom és időpontot is egyeztetnem vele...meg a tárgyaláson is egyedül voltam.
Az időpontegyeztetésig még nem volt gond, egész jól ment, de a tárgyalás már sehogy sem...Persze nem is lett belőle üzlet. A gond az volt hogy tudtam én mit kellene csinálnom csak azt nem hogy hogyan. Egy idő után ott is hagytam őket mivel nem volt sikerem és nem is ez volt az életcélom így nem láttam értelmét a folytatásnak.
2012. 03. 29.

Novák Erzsébet szerint: Ahogy Nagy Kriszti történetét olvastam, felrémlett bennem egy hasonlóan régi történet. Gyerekként én nem annyira szerettem az édességet, viszont azt kaptunk mindig a húgommal, amikor apám hazajött külföldről. Sokszor kértem, hogy nekem inkább zsebpénzt adjanak, de hajthatatlanok voltak. Aztán egy szép napon felpakoltam az "édességes szekrény" egy részét és a büfénél olcsóbban (gyakorlatilag piti áron) értékesitettem az osztálytársaim között. Mindenki elégedett volt :-) A legnagyobb üzletet akkor sikerült megkötni, amikor egy hétre táborba mentünk....Az ötödik napon azt a nyalókát amit a suliban senki nem akart megvenni, háromszoros áron tudtam elpasszolni, úgy hogy még licitáltak is érte..... Amikor kimehettünk a városba fagyizni én vehettem meg magamnak a legnagyobb fagyit...azt viszont már akkor is szerettem. Természetesen kiderült a dolog, de anyámék csak jót mosolyogtak rajta, hogy milyen leleményes ez a gyerek....de az üzletelést (az iskolában) be kellett szüntetnem.... :-)))) Még most is megmosolyogtat....
2012. 03. 29.

Várnagy Emese szerint: 92-ben felvettek egyetem alatt egy nyári beugrós munkára a Johnson&Johnson hoz intim betét árusnak!!
Orvostanhallgató voltam, gondolhatjátok mennyire közel állt hozzám!
De annyira ráéreztem a dolog nyitjára, hogy még a legkisebb boltban is rábeszéltem a boltost, hogy most aztán spájzoljon be per/intima, mert különben jön a világvége! Szóval elhitték! Annyira belejöttem, hogy a végén még egy kézzel írott levelet is küldtem sosem látott főnökeimnek, ahol javasoltam, hogy azonnal kiszolgáló kis teherautókról árusítsanak ebben a déli, elhagyatott nagyon szegény régióban! És képzeljétek!!! Komolyan vettek! Bevezették a rendszert 2 hónapon belül teljes sikerrel, nekem pedig újabb 2 hónapos ajánlatot tettek, ami annyira jól sikerült, hogy még egyetem alatt Amerikába küldtek sebészetet tanulni és álomfizetéssel, automata Dodge-al jártam operálni már 6. évesen, persze álomfizetéssel!
Így kezdődött a karrierem!
2012. 03. 29.

dr. Harsányi Edit szerint: 18 éves voltam amikor építkeztünk Miskoc-Tapolcán. persze a szocializmus végefele volt már, de mindent csak megvesztegetéssel lehetett megoldani. Pénz sem volt sok, tehát Édesapám kiadta a feladatot, hogy az elsőosztályú csempét minősíttessem le harmad osztályúvá, és ezért cserébe adjak egy üveg pálinkát úgy, hogy ne lássák meg. Én soha nem hazudtam, semmibe nem lehetett belevinni, és most az apám ilyet kér és még néz is messziről!?!?! Nem tudom, hogy hogyan intéztem el, de valahogy megkaptam. Az igazság az, hogy akivel "üzleteltem" az ezzel teljesen meg volt szokva, szerintem, ha nem tettem volna, akkor nézett volna lükének. Apám várt az ajtóban és fogta a karom, úgy vezetett az autóhoz, mert látványosan remegett a lábam. Később elmondta, hogy nagyon aggódott az egyenességem miatt, hogy nem fogok tudni megélni Magyarországon. Ezért úgy érezte, hogy meg kellett tanítania erre is. (Nem tudhatta, hogy 7-8 év múlva egy sokkal vadabb élet indul el itt.) Mindenesetre 20 évig elkerültem mindent ami kereskedelem. A pikantéria, hogy ez idő alatt is értékesítettem azt ami nekem jó volt (mozit ruhát, orvost, autószerelőt:)). Azután egy készítménycsalád használata nagyon meglátszott rajtam. És láss csodát, az ismerőseim nyomultak, hogy ez nekik is kell. Persze utána én is forgalmaztam, de a lényeg, hogy az elején segítséget kaptam tőlük. "Megengedtem", hogy azt egyék amit én. Ez indított el azon, hogy most én is már mint az Édesapám, kereskedelemből élek. Csak nem táp, hanem egészség kereskedő lettem!
2012. 03. 29.

Szombati Orsolya szerint:
***********************************************************
Micsoda sztorik!!! Köszönöm! :)
***********************************************************

2012. 03. 29.

Kovács István szerint: sziasztok
én is kis gyerekként eladtam mindent:))
10 évesen az akkori lakohelyemen(egy panelházban) az egyik szomszéd dinnyét termelt és árult..:) nem nagy sikerrel.. nyári szünet lévén ott bohockodtunk mellette, és mikor megkért hogy vigyázzunk rá mig elmegy, egy óra alatt minden ara járónak eladtuk az összeset:)
majd középsuliban nyári gyakorlaton a megye legnagyobb piacán egy hétig a zöldségkereskedést tanultuk.. a hétvégén már visszatérő vásárlókat szereztem, csibészes mosolyommal és ajánlásokkal( elkezdtem beszélgetni mit főz és rá beszéltem finomabb és persze drágább ételeke mindenkit(persze a brravalokon kivül semmi javadalmazásunk nem volt)

2012. 03. 29.

Dusik Andrea szerint: Hárman vagyunk testvérek. Az öcséim ikrek, és az első "értékesítésem" hozzájuk kötődik. Imádták őket a felnőttek, én meg az édességet, és amikor valaki kérte, én eladtam egyikőjüket összesen két(!) szem kockacukorért.
2012. 03. 29.

Dusik Andrea szerint: Az meg hozzátartozik a sztorihoz, hogy én hároméves voltam, a fiúk félévesek:)
2012. 03. 29.

Horváth Judit szerint: Az én első értékesítésem a szakmai gyakorlathoz tartozik uis kereskedőnek tanultam, így 14 évesen egy cipőboltban voltam "tanonc". A bolt akkori unott eladói mellett sikerült egy idősebb nénit találnom, akivel nem foglalkozott senki sem - gondoltam segítek neki... Amikor látták az eladók, hogy ebből lesz vmi "lecsaptak" a nénire... A vásárlás végén mégis nekem köszönte meg, hogy segítettem neki:)
2012. 03. 29.

Horváth Judit szerint: Jaj, majd elfelejtettem: Nagyon boldog szülinapot:)
2012. 03. 29.

dr. Harsányi Edit szerint: Judité az érdem, hogy megjegyezte, és nagyon boldog születésnapot kívánok!!
2012. 03. 29.

Pál Kinga-Klára szerint: Röviden az én első értékesitésem: első éves egyetemistaként mániám lett,hogy én valamiből megszeretnék élni az egyetem végére,de nem volt tul sok elképzelésem róla,hogy miből.Anyit tudtam csak,hogy a varrás a véremben van,mert a szüleim és nagymamám is azzal kereste a kenyerét és,hogy gyerekként szerettem gyöngyöt füzni.Volt pár gyöngyöm itthon és gondoltam keresek hozá mintákat igy akadtam rá pár kézműves blogjára és akkor már tudtam,hogy én ezt akarom csinálni.Még nem volt blogom,de már minden ismerösömnek mondtam,hogy mivel foglalkozok.Mig egy nap az egyik ismerösöm azzal kereset meg,hogy emlékszik,hogy mondtam,hogy ajándék tárgyak készitésével foglalkozom és az ismerösének aki megy vissza külföldre szeretne egy egyedi,emlékezetes ajándékot.Hát igy lett meg életem első megrendelése.
2012. 03. 29.

Szombati Orsolya szerint:
***********************************************************
Sziasztok! Köszi a sztorikat és a szülinapi köszöntést is! :)

Mivel kevesebb sztori érkezett, mint 37, ezért mindenki megkapja az ígért interjút. :) Részletek e-mailben, amit megadtatok a komment beírásakor. Üdv, Orsi
***********************************************************

2012. 03. 30.

Szólj hozzá Te is!

Szeretnél hozzászólásaid mellé avatar ikont? A gravatar.com segítségével 5 perc alatt elkészítheted.