Egy év alatt egy évtizednyi ugrás

2021.10.07. | Szombati Orsolya

 - ennek jegyében telt a Világgazdaság, a K&H Bank és a Mastercard közös szervezésében tartott, “Technológiai innováció a pénzügyi szektorban” című, zárt körű konferencia október 7-én a Larus Rendezvényközpontban.

A reggeli, zuhogó eső sem tudta kedvemet szegni, hogy elinduljak és részt vegyek ezen az eseményen is. Az egész világ - és különösen  a pénzügyi szektor - hatalmas átalakuláson ment át az elmúlt másfél évben. Ha szabad ilyet mondani, a COVID egyik nyertese a pénzügyi szektor volt. Olyan értelemben legalább is, hogy elképesztő fejlődésen ment keresztül. Olyan fejlődésen, amellyel az ágazat produktívabbá, hatékonyabbá, zöldebbé válhatott, és amely az ügyfeleknek is számos új megoldást, és az életüket megkönnyítő szolgáltatást hozott.

És még nincs vége a fejlődésnek…

A napot ismét Deák Bálint, a Világgazdaság főszerkesztője nyitotta meg, és a házigazda ez alkalommal is Szajlai Csaba, a Világgazdaság főszerkesztő-helyettese volt.

Deák Bálint jelen konferenciasorozatot is az elmúlt másfél évük egyik innovációs fejlesztéseként jellemezte. Szűk körnek (3 alkalom után bátran mondhatom, hogy immár családias, baráti hangulatban) egy olyan nívós, szakmai üzleti reggeli-sorozatot indítottak, amely során mi, résztvevők, megismerhetjük egymás kihívásait, fejlesztéseit, tapasztalatot cserélhetünk, és kötetlenebb formában építhetjük az üzleti kapcsolatainkat. Deák úr arra is kitért, hogy büszkék rá, hogy az eddig jellemzően nyomtatott formában megjelenő gazdasági napilapjuk az elmúlt hónapokban online is igen erőssé vált: elérte a másfél millió egyedi látogatót. Ezzel segítve portált azon az úton, hogy a legnagyobb portálok közé nőhessen

Az állam is innovál

A napot György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára tartotta.

Államtitkártól én még ilyen élvezetes, motiváló, és gyakorlatias előadást nem hallottam! Ittam a szavait. György Úr felvezetőjében elmondta, hogy az ITM célja a hazai vállalkozások versenyképességének fokozása. Hiszen az állam a saját kitűzött céljait csak és kizárólag  akkor tudja megvalósítani ha a vállalkozások céljai is  megvalósulnak. György Úr elmondta, hogy az államnak az elkövetkezendő évekre három fő fókusza van:

1.)  a nők bevonása a munkaerőpiacra és rugalmas foglalkoztatásuk,

2.) a fiatalok és nyugdíjasok foglalkoztatásának motiválása SZJA mentességgel, és  kedvezményekkel, valamint 

3.) az alacsony képzettségűek fejlesztése külső és belső képzések (tréningek!!!) támogatásával. 

WOW - erre majd tutira rárepülök, és megnézem,  hogyan kapcsolódhatok be képző intézetként ebbe a programba.

Ezután egy olyan interaktív blokk következett, amitől az állam is leesett. György Úr bemutatta az állam legújabb fejlesztését a Vali.hu-t. (Elvira után szabadon :)

Cégvezetőként egy szóval tudnám jellemezni a rendszert: LENYŰGÖZŐ!

Egy gyors regisztrációt követően, belépés után azonnal, a saját cégre szabva megjelenik, milyen támogatási és hitel lehetőségek állnak rendelkezésre a cégvezető számára vállalkozása fejlesztéséhez. Vagy akár tanulásra.  Vagy szakértői konzultációra. 

Az állam célja, hogy a cégvezetők/tulajdonosok mellett a könyvelők, pályázatírók, banki szakemberek is elérjék ezt a rendszert, hiszen ők azok, akiktől az ő saját ügyfeleik első körben tanácsot kérnek, ha beruházásról, hitelről vagy akár pályázati lehetőségekről érdeklődnek. 

Szerintem a próba többet ér ezer szónál.
.

Kattints ide a Vali.hu megtekintéséhez!

Regisztrálj, keresd meg a cégedet, és a saját, cégre szabott kedvezményes hitelezési és támogatási lehetőségeidet. Szerintem a te állad is le fog esni. Én azóta is keresem a sajátomat.

Az én milliós mondatom

Úgy gondolom hogy számomra az egyik “1 milliós mondat”, amiért érdemes volt ezen a rendezvényen is részt vennem az a Ginop Plusz 3.2.1-21! Ennek a vissza nem térítendő támogatásnak a keretein belül ugyanis külső és belső képzéseket lehet a cég dolgozói számára pályázati forrásból igényelni, jellemzően a korábbiakhoz képest 70-90 %-kal kevesebb adminisztrációs teher mellett.  Ami óriási dolog!  El kell mondjam, egy pályázati forrásból megvalósított képzés előtt, alatt és után tonnányi papírt kell kitölteni és kitöltetni a résztvevőkkel.  De ennek  ezennel úgy tűnik, vége! Most már csupán két és fél perc a felnőttképzési adatszolgáltatási rendszerbe regisztrálni. És sokkal  kevesebb papírmunka van az adminisztrációval is!

Tudtad?

A Profonte Management és Sales Akadémia összes képzésére megvan az Oktatási Hivatal engedélye! Ez azt jelenti számodra, hogy hogy pl. a Ginop Plusz pályázaton elnyert támogatást nálam is el lehet költeni tréningekre. A pályázattal akár félmillió Ft-ot is lehet munkavállalóként kapni. 

A támogatás elnyerésének két feltétele van: az egyik a munkavállaló tovább foglalkoztatása, a másik pedig hogy a bére a minimálbér növekedésénél nagyobb ütemben nőjön. 

Gyárlátogatás - bárkinek. Az ország legjobb üzemeibe!

A másik fejlesztés, amelynek kapcsán szintén csak tátottam a számát, a Modern Mintaüzem Program. Ennek keretein belül Magyarország területén lévő gyárakba lehet gyárlátogatás céljából regisztrálni. Például elmehetsz a Biatorbágyra, a Teqballhoz robotika, 3D szkenner, vagy vállalatirányítási rendszer mustrára, vagy  bejelentkezhetsz Veresegyházán a GE Gas Power gyárába, ahol egy  teljes mértékben digitalizált üzemet nézhetsz meg.

Itt kezdd, ha érdekel: modem4.hu

Fantasztikus dolog ez is, hiszen egy-egy ilyen gyárlátogatásból rengeteget lehet tanulni az adott cég működéséről. Anno sok-sok gyárba voltam én is, amikor a DHL Hi-Tech szektorért felelős Key  Account Managere voltam. Jártam a komáromi Nokia gyárban, a Flexronics-nál (Az X-Box gyártást vagy az akkoriban divatos Set Top Boxok gyártási folyamatát megnézni), a Philips, a Jabil, a Robert Bosch gyártóüzemeiben, vagy az IBM székesfehérvári telepén is. Izgalmas volt látni ahogyan az alkatrészekből a gyártósoron végighaladva kész termékek állnak  össze.

Ha még nem volt benne részed, érdemes bejelentkezni egy ilyen eseményre.

Jegybank az innováció élén

A nap második előadója Fáykiss Péter, a Magyar Nemzeti Bank Digitalizációs igazgatóságának vezetője volt. Azzal kezdte az előadását, hogyan reagált a COVID helyzetre az MBN, illetve hogyan támogatja a pénzügyi szektor digitalizációját.

Itt is egy olyan interaktív előadásban volt részem, amin komolyan csak elmúltam és bámultam. Fáykiss Úr a menti.com felületén prezentált. Kérdéseket tett fel nekünk, hallgatóságnak, mi pedig mobiltelefonunkon keresztül adhattuk le tippjeinket, szavazatainkat az adott kérdésre. Majd ezeket egy gyors összesítés után meg is jelentette nekünk az okos eszközeinken. 

Bármily meglepő, a MNB is folyamatosan innovál.

Hiszen az a célja, hogy a bankrendszeren keresztül hatékonyabbá tegye a vállalkozások működését. Egy olyan érdekes információt is megtudtam az egyik kvízkérdésből, hogy a Bahama-szigeteken vezették be először élesben a jegybankpénzt.

Én mondjuk a feldobott válaszlehetőségek közül Kínát választottam. De a Bahamák nyertek :)  

A Bahama-szigetcsoport ugyanis több pici szigetből áll. Komoly logisztikát okoz számukra az ATM-ek kiszállítása, valamint az ATM-ekben elhelyezett pénz logisztikája.

Nem beszélve a környezeti kihívásokról, hiszen a bankautomatákat, és a pénzt hajóval kell hogy eljuttassák az szigetekre. Ezért is voltak az elsők között, akik széles körben is bevezették a jegybank pénzt, jelenleg éles tesztelés alatt áll.

Megtudhattam továbbá azt is, hogy az MNB számára kiemelten fontos a fiatalok pénzügyi edukációja.  Jelenleg fut egy tesztprogram Digitális Diákszéf néven, amelynek keretein belül a gyermekek pénzügyi nevelése zajlik. Aki olyan régi motoros, mint amilyen én vagyok, talán még emlékszik az iskolai takarékbélyegekre. Az én kedvencem a Makk Marcis és Makk Marcsis volt.

Ennek mintájára  indult a Digitális Diákszéf, amelynek során a gyerekeknek kvízkérdésekre kell válaszolniuk. A helyes válaszokért pontokat kapnak, amelyeket bizonyos időközönként ajándéktárgyakra  válthatnak, vagy a jó válaszaik alapján akár értékes ajándékokat is nyerhetnek.

Az előadást hallgatva ismét elöntött a büszkeség, hogy néhány évvel ezelőtt tréningezhettem  az MNB Pénzügyi Felügyeletének Ügyfélszolgálati Csoportját.

A leginnovatívabb, legszuperebb bank - evör

A harmadik előadó Árva András volt, a K&H Bank lakossági szegmeségek marketing főosztályvezetője. Rendkívül gyakorlatias, való életből hozott példákon keresztül mutatta meg, hogy milyen digitális fejlesztéseket vitt véghez a bank az elmúlt években. 

Így, három rendezvény után, különböző területeit megismerve a banknak, egyértelműen kijelenthetem, hogy a K&H az egyik leginnovatívabb bank, amellyel valaha dolgom volt. Jó lehet náluk ügyfélnek lenni - legyen szó akár lakossági, akár vállalati szegmensről, vagy akár egy start up cégről.

Egyszerűen imádom őket!

Egyre jobban befészkeli magát a fejembe az a gondolat, hogy a számláimat ideje az “old school” bankjaimból áthozom hozzájuk.

Miben más  az élet K&H ügyfélként?

Egyszerűbb, gyorsabb, kényelmesebb. És stresszmentesebb :)

Számlanyitás? 

Ma már az okoseszközök és az applikáció segítségével akár pár perc alatt lehet számlát nyitni. Nincs sorbanállás, nincs utazás. Mindössze 6 perc és megvan a számla, a hozzá tartozó digitális bankkártyával. A plasztik gyártása elindul, néhány nap alatt meg is érkezik az ügyfélhez.

Az ATM-ek (az összes!) pénzfelvételre és pénzbefizetésre egyaránt alkalmasak. Így valóban 0-24-ben az ügyfelek rendelkezésére állnak. És mennyi  kisvállalkozás életét könnyítik meg  ezzel! Nincs szüksége például egy ruhaboltnak arra, hogy a kasszában tartsa, vagy borsos áron pénzszállítóval elszállíttassa  az aznapi bevételt. Nincs többé a banki nyitvatartási időhöz kötve! Elegendő elsétálnia a bank egyik ATM-jéhez, és azonnal, biztonságosan a számlájára tudja tenni a bevételt. 

Nincs nagy hibaszázalékos aláírásellenőrzés sem!  (egyezik, nem egyezik?) A bank digitalizációs stratégiájának, és  a biometrikus azonosításnak köszönhetően a tablet, amelyen az ügyfél aláír, legalább 6 szempont szerint nézi meg, (pl aláírás alakja, vagy a tollnyomás erőssége alapján) hogy az aláírás valóban attól származik-e, aki az aláírásmintát leadta. 

A  digitalizáció bevezetésével nem csak az ügyfeleknek spórolnak időt  és nyújtottak kényelmet, hanem hatékonyabb és gazdaságosabb működést is elértek. Korábban ugyais legalább 20 millió éves kinyomtatott  papírjuk volt…. Gondolj csak bele! Mennyi fa, mekkora hely az irattárban,  mennyi emberi idő kellett ahhoz, hogy egy dokumentumot tároljanak, előkeressenek…? Most csupán "néhány" terrányi digitális tárhely.

Bank és biztosító a zsebedben

Csekket befizetni az alkalmazással csupán 3 másodperc a csekken lévő QR kód segítségével. Nem kell a postáig sem elmenni, vagy órákon át sorban állni…

De említhetném az azonnali PIN kód cserét (ha netán elfelejtődne…) vagy az ideiglenes bankkártya letiltást is  (ha mégis előkerülne a táska mélyéről…), amelyek egyértelműen praktikus kényelmi megoldások.

Egy személyi kölcsön az igénylésétől a minősítésen, elbíráláson és jóváhagyáson át, a szerződéskötést is beleértve, a pénz tényleges, rendelkezésre álló, számlára történő folyósításáig nagyjából 30 percre van szükség.Nem olvastad rosszul! Az applikációjukon keresztül mindössze fél óra alatt igényelhetsz és kaphatsz személyi kölcsönt… Pár gombnyomás és perceken belül a számládon van a kért és jóváhagyott összeg.

Akár Budapesten, akár vidéken vagy, és közösségi közlekedést használsz, és napijegyre vagy bérletre van szükséged, méghozzá azonnal…  

… de épp nincs a közelben terminál, akkor sincs aggodalomra ok! Az alkalmazáson keresztül ez is csupán pár gombnyomás, és már szállhatsz is fel a távolsági  buszra, vagy a villamosra! 

Ugyanígy, utasbiztosítás, kötelező felelősségbiztosítás és lakásbiztosítás is köthető az appon keresztül, pár kattintással. Nincs többé para, ha kitalálod pénteken, hogy hétvégére kiugranál Ausztriába síelni, de a biztosító már zárva van… Elő az applikációval, és pár perc alatt köthetsz másnaptól érvényes utasbiztosítást.

Tök jó dolgok, nem igaz?

Sőt! Míg a többi bank optimalizál és racionalizál (fiókokat zárnak be, költséget csökkentenek, embereket küldenek el), addig a K&H Bank beruház és fejleszt. Digitalizáció ide vagy oda, élő kapcsolatokra azért mégiscsak szükség van. Azért hogy az ügyfeleknek kellemes élményt nyújtsanak, Ügyfélpontokat hoztak létre országszerte. Nem is akármilyeneket. 

Tágas, modern, 21. századi bankfiókokat, digi zónákkal, ahol a betérő ügyfeleknek a digitális nagykövetek személyesen segítenek megismerkedni a digitális szolgáltatásokkal. A mesterséges intelligencia  például egy új számlanyitás után 3 hónapos próbaideig figyeli az ügyfél vásárlási szokásait. Majd 3 hónap után a számára legmegfelelőbb számlavezetési csomagot javasolja. 

Természetesen teljesen mást egy fiatal titánnak, mint egy családos embernek vagy egy prémium ügyfélnek.

A jövő nemzedéke

Árva András büszkén osztotta meg velünk azt az információt is, hogy a K&H bank rendszeresen edukálja személyesen, például osztályfőnöki órák keretein belül és vetélkedők formájában is az ifjú nemzedéket. 

A Vigyázz! Kész! Pénz! projektjükről biztosan hallottál már, de he még nem, katt ide, és ismerd meg a részleteket!

Végül, egy igazán nemes oldaláról is megismerhettem a bankot. A bank,egy másfél hónapos adományozási kampány során, az ügyfelek minden, okoseszközről indított fizetése után 10 forintot adományozott az Országos Mentőszolgálat javára. A 2,6 millió pittyenéssel 26 millió forint gyűlt össze, amit a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány közel megduplázott. Az életmentő műszerekre fordítható teljes támogatás így 50 millió forint lett, amelyet a múlt hónapban adtak át.

A napot egy kerekasztal beszélgetés zárta Fáykiss Péterrel és Árva Andrással, melynek témája az volt, hogy milyen hatással volt a járvány a digitalizációra.

A mai nap fényében elmondhatom: COVID elképesztő hatással volt a bankszektorra! Egy év alatt valóban egy évtizednyit ugrottak előre!

Hozzászólások (2 db)
Andi szerint: Köszönöm a beszámolót! Pont ez kellett most nekem!
2021. 10. 12.
Andi szerint: Köszönöm a beszámolót! Pont ez kellett most nekem!
2021. 10. 12.
Szólj hozzá Te is!
Szeretnél hozzászólásaid mellé avatar ikont? A gravatar.com segítségével 5 perc alatt elkészítheted.

(ne félj, nem jelenik meg az oldalon)
Akadálymentesített változat
Betűméret növelés:
Tippek neked!
Exkluzív tartalom
Következő tréningek
Sales blog friss
Facebook rajongók