Reziliencia - miért fontos ez, különösen most?

2021.03.03. | Szombati Orsolya

A cikk elolvasásához szükséges idő: kb. 9 perc.

Nagyjából másfél évvel ezelőtt egy különös meghívásnak tettem eleget. Nagy Barna, a Kreatív Vonalak tulajdonosa meghívott egy Kreatív Kedd Estre Debrecenbe. Barna egy motiváló előadást kért tőlem, mire én feldobtam, hogy mi lenne, ha inkább nehézségekről beszélnénk? Mert szerintem abból is rengeteget lehet tanulni, hogy ki hogyan küzd meg a krízishelyzetekkel. Másfelől, akkor épp nem voltam túl jó passzban, így nehéz is lett volna motiválnom másokat. Még magamat is alig tudtam :)

Barna szerencsére partner volt ebben.

Az est mottója így ez lett: Mélypont és újrakezdés.

Ezen az esten meséltem először azokról a nehézségekről, amelyekkel az elmúlt években komolyan megküzdöttem. Nem csak magát a sztorit osztottam meg közel 80 cégvezetővel, vállalkozóval, hanem a nehézségből és krízisből nyert azon tapasztalataimat, tanulságaimat, leckéimet is, amelyekről úgy gondoltam, mások hasznára is válhatnak. Barna az est szünetében odajött hozzám, és azt mondta nekem, hogy az előadásom olyan volt, mintha Paul Ch. Donders: Reziliencia című könyve elevenedett volna meg előtte a példámon keresztül. 

Akkor még fogalmam sem volt, mit jelent ez a szó, de a szünetben rágugliztam: “rugalmas ellenállási képesség” avagy üzleti nyelvre lefordítva: lelki ellenálló képesség. A következő napokban kicsit jobban utánamentem a témának, mert őszintén érdekelt, hogy mi az az ösztönös dolog bennem, ami segített túlélni a mélyrepülést, és azon a napon Barna ezt nevén nevezte.

Nemrégiben sikerült beszereznem a könyvet is, amelyet tegnap este olvastam ki. Nem szokásom könyvből salátát csinálni, de most rendesen sikerült.

Többször is elolvastam egy-egy fejezetet, és "rongyosra" jegyzeteltem a könyvet.

Nem csak  a gondolataimmal, hanem azzal is, hogy milyen feladatokkal, gyakorlatokkal lehetne fejleszteni egy-egy adott reziliencia-faktort.

Szerintem ennek a könyvnek is ott kell lennie minden vállalkozó alap könyvtárában.  

.
.

Miért  is?

Elsősorban a mostani COVID-okozta helyzet miatt. Mikor máskor lenne jobban szükség a lelki ellenállóképességünkre, mint amikor sokunk egzisztenciája, jövője, szívvel-lélekkel felépített vállalkozása forog kockán immár egy éve?

És azért is,  mert mi, vállalkozók,  cégvezetők hajlamosak vagyunk elmerülni a munkánkban, és éjt nappallá téve dolgozni.

Észrevétlenül túlhajtjuk, túlhajszoljuk magunkat. Főleg a nehéz időkben. Ezer fokon égve vezetjük a cégünket, intézzük a cég dolgait, és közben észre sem vesszük a figyelmeztető jeleket. Szépen, lassan, de biztosan haladunk a kiégés felé.  A mindennapos hajtás, a hiperaktivitás sok (pozitív és negatív) stresszel is együtt jár. Ez egy idő után átcsap fáradtságba, fásultságba, majd jön a tanácstalanság, a frusztráció, a kétségbeesés és végül a depresszió. Innen pedig már csak egy kiút létezik: a helyreállás felé vezető út, ami nagyon-nagyon nehéz és időigényes. 

Azok közül, akik már megélték a kiégés legmélyebb pontját, sokan arról számolnak be, hogy ha tehették, egész nap csak aludtak, vagy otthon gubbasztottak. Feleslegesek érezték magukat, mert többé nem találtak sem célt a munkában, sem pedig értelmes elfoglaltságot. Mentális állapotuk is romlani kezdett: befelé fordultak, emberi kapcsolataikat pedig szinte a nullára redukálták.

A teljes felépülési folyamat, a kiút a depresszióból sokszor évekig is eltartott.

A reziliens ember azonban kevesebb eséllyel él meg kiégést.

Kisebb eséllyel szalad bele a depresszió csapdájába. Ugyanis, még a hiperaktivitás szakaszában képes felismerni,  kiküszöbölni, vagy korrigálni azokat a negatív hatásokat, amelyek jó  eséllyel a kiégéshez, vagy a végső kétségbeeséshez vezetnek.

Donders 7 reziliencia faktort mutat be részletesen a könyvében. A jó hír az, hogy mind a 7 faktor tanulható, fejleszthető. Tehát ezáltal saját magad is képes vagy magadat olyan reziliens emberré, vagy reziliens vállalkozóvá tenni, akit nem döntenek le sem a nehézségek, sem a krízisek.

Lássuk akkor a reziliens emberek 7 legfontosabb tulajdonságát:
.

1. Megbékélés a múlttal, megbocsájtás, és érzelmi stabilitás

Amikor ezt a fejezetet olvastam, Assisi Szent Ferenc imádsága jutott eszembe:

"Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni."

Sokan vannak, akik múltbéli negatív élményeik, tapasztalataik, haragjuk, csalódottságuk rabjai a mai napig. Ez pedig kihat a mindennapjaikra, a döntéseikre, az általános lelki állapotukra. Sokszor még tudattalanul is. (Én sem vagyok kivétel, de igyekszem észrevenni magamon, ha ebben őrlődök...)

Például, nemrég nekem is fel kellett ismernem egy ilyen korlátozó gondolatot, amikor fiatal kolléganőm pálfordulása kapcsán kiszaladt az a számon, hogy

“Én bizony soha többé nem veszek fel a cégbe Y generációs dolgozót. Mert linkek, megbízhatatlanok és képtelenek felelősséget vállalni a munkájukért és a tetteikért.”

Nyilván ez nem így van. Az Y generáció tagjai között is vannak megbízhatóak, lelkiismeretesek, tisztességesek. Egyetlen ember viselkedése alapján badarság ilyen következtetést levonni, és ezzel korlátozni a lehetőségeimet. El kellett fogadnom, hogy azzal a kolléganővel rossz lóra tettem. Le kellett vonnom a tanulságokat, és tovább kellett lépnem. És a továbblépéshez a megbocsájtás is hozzátartozik.

Hosszú ideig tartott, amíg rájöttem, hogy a megbocsájtás nem a másiknak jó, hanem nekem. Azzal, hogy megbocsájtok valakinek, a saját vállamról teszem le a terhet. Ha pedig letettem, nem nyomaszt tovább, nem kell cipelnem, nem kell vele együtt élnem.

És bármennyire is furcsa, a múlt elengedése és a megbocsájtás is tanulható. Ehhez nagyszerű ötletek és tippek vannak a könyvben.

Például úgy is gyakorolhatod a megbocsájtás képességét, hogy megpróbálod beleképzelni magadat a másik fél helyzetébe: Vajon miért tehette azt, amit? Mi lehetett a célja?

Ha sikerül megértened egy nehéz helyzetet a másik szemüvegén keresztül, akkor talán könnyebb elfogadnod is, ami történt, és ezáltal könnyebben is lépsz rajta túl...

2. Realista optimizmus, mint a válságkezelés egyik eszköze és lehetősége

Egy tanulmány szerint a hadifogságba esett katonák közül nem a pesszimisták és nem is az optimisták maradtak életben. Hanem azok, akik realisták voltak, pozitív szemlélettel.  Szerintem ez nagyon igaz az üzleti életben is. A pesszimisták túl hamar feladják, vagy talán bele sem  kezdenek, mondván, “úgysem sikerül”, vagy "túl kockázatos"…

Az optimisták csak egy pontig bizakodnak nagyon. Ők akkor adják fel, ha másodjára, harmadjára sem sikerül. Inkább keresnek más tevékenységet. 

A pozitív szemlélettel megáldott realisták azonban nem csak hinni és bízni tudnak, hanem felkészülni a nehézségekre és kudarcokra is. Mindig van egy B és egy C tervük is a túlélésre. Nem csak magukban bíznak, hanem másokban is, és képesek nehéz időkben is kitartani az eredmény érdekében.

És van még egy közös jellemzőjük: a hála is jelen van a mindennapjaikban, és tudnak mások sikerének is örülni.

A hálát sokféleképpen gyakorolhatod. Kimondhatod annak akit érint, vagy leírhatod magadnak. Nekem nagyon bevált a könyvesboltokban kapható Hálanapló, amelyben nem csak arra van hely, hogy leírjam a gondolataimat, de számos más apró feladat is, amely segít fejleszteni a hálás hozzáállás képességét.

Nehéz helyzetben az ember hajlamos borulátó(bb) lenni, és inkább észrevenni a rossz dolgokat, mint a jókat. Egy rendszeresen vezetett hálanapló sokat segít abban, hogy tudatosítsuk, hogy a jó dolgok, és a pozitív élmények igenis itt vannak körülöttünk. Ha számba vesszük és hálát adunk értük, sokkal könyebben viseljük a megpróbáltatásokat is.

Sokfajta hálanapló van a piacon, nekem ez a kedvencem:

A Hálanaplót ide kattintva tudod beszerezni ››

3. Problémamegoldó képesség

A reziliens emberek képesek megbirkózni az útjukba kerülő problémákkal. Ezekben három kulcsképesség segíti  őket: a fókuszálás, az elemzés és az improvizáció képessége. Bármily meglepő is, mindhárom tanulható, fejleszthető és természetesen erre is nagyszerű tippek vannak a könyvben.

A fókuszálásban nekem például nagyon sokat segít a meditáció. Évek óta használom a Headspace nevű, angol nyelvű meditációs alkalmazást. (Van ingyenes és fizetős verziója is. A fizetős kb. évi 25.000 Ft-ot jelent)

És mielőtt megmosolyognál: ez nem a "patakcsobogásos", vagy a "képzeld azt, hogy egy zöld mezőn jársz és csiripelnek a madarak..." típusú meditációs alkalmazás.

Nekem pont az tetszik benne, hogy megtanít összpontosítani, és közben sok hasznos gondolatot, ötletet is ad. Zene egyáltalán nincs benne. Csak némi szöveg. Amolyan jótanács vagy felismerés-féle. Segít rendezni és lecsillapítani a háborgó gondolatokat, letenni a stresszt és frusztrációt, megbirkózni a nehezebb helyzetekkel is.

Kattints ide és próbáld ki ingyenesen te is! ›› 

Az elemzőképességben az egyik legfontosabb az, hogy képesek vagyunk-e tanulni a hibáinkból. Levonni a tanulságokat és meglátni, mi vezetett oda, hogy végül megtörtént a baj. Ha tudatosítjuk ezeket, a későbbiekben könnyebb lesz egy hasonló helyzetet elkerülni.

Improvizálni pedig szerintem egyszerűen művészet. Számos alkalommal fordult már elő velem is, hogy teljesen váratlan, és alkalmanként kellemetlen szituációban találtam magam. Biztosan ismered az érzést, amikor a gyomrodban megjelenik  az a bizonyos szúrós melegség, és úgy érzed, hogy azonnal tenned kell valamit, mert különbe szétfeszít. Én ilyenkor veszek két-három nagy levegőt - hogy legalább belül megnyugodjak egy kicsit - és csak ezután szólalok meg, vagy cselekszem. Az a pár másodperc pont elég arra, hogy lecsillapítsam a testem-lelkem, és tisztább fejjel tudjak reagálni vagy dönteni. És aztán jöjjön, aminek jönnie kell. :)

A reziliens emberek képesek a járt utat is elhagyni a járatlanért, és bízni abban, hogy minden értelmet nyer majd, bárhogy alakuljon is.

4. Képességek kamatoztatása

Ez a faktor mind közül a kedvencem, hiszen az én zászlómra is ez van tűzve: ismerd meg önmagad, ismerj meg másokat! A reziliens emberek magas fokú önismerettel és magas érzelmi intelligenciával rendelkeznek. Pontosan tudják, mik a kulcsképességeik, és ezekre építve mennek előre az életben. Nem a hibáikon rugóznak, azokat egyszerűen elfogadják, hogy létezek, hanem a legfontosabb képességeiket csiszolják tökéletesre.

Ez a jellemvonás is fejleszthető, aminek szerintem a legnagyszerűbb módja, ha megismered az Enneagramot. Hiszem, hogy ez a legnagyszerűbb tudás, amivel ember rendelkezhet. Legszívesebben már az általános iskolában elkezdeném tanítani.

Ha érdekel az Enneagram és VIDEOKURZUS formában szeretnéd elsajátítani ezt az értékes tudást, kattints ide ››

Ha inkább SZEMÉLYESEN jönnél a tréningre, kattints  ide ›› és iratkozz fel az értesítési listára!

Amint összejön a minimum 9 fő, elindítom a tréninget.

5. Önfegyelem és egészséges életmód

Bevallom, ezzel azért nekem is akad még dolgom. A könyvben szó van egy úgynevezett ”húsz mérföldes” útról. Számomra tanulságos volt elolvasni. 

Röviden az a lényege, hogy New York és  Los Angeles között (az Államokat átszelve) 2.000 mérföld a távolság. Végeztek egy kísérletet. Az egyik csoport minden nap (esőben, napsütésben, fáradtan vagy motiváltan) pontosan 20 mérföldet gyalogolt. Ők 100 nap alatt értek el New Yorkból Los Angelesbe.

A másik csoportnak azonban saját belátására volt bízva, hogy egy nap mennyit gyalogol. Volt, hogy motiváltak voltak, így nem álltak meg 20 mérföldnél, többet haladtak. És voltak olyan napok is, amikor fáradtabbak voltak, vagy rosszabb volt az idő. Így kevesebb volt a megtett táv is. Meglepő módon az ő utazásuk 130 napig tartott.

Nem kérdéses, hogy a napi fix-kötelező a leghatékonyabb megoldás, ha a céljainkhoz a lehető leggyorsabban szeretnénk eljutni. Ha reális, teljesíthető etapokra bontjuk a feladatot, akkor nem lesz kétségünk afelől, hogy az előírtakat teljesíteni tudjuk - és nagyobb eséllyel meg is valósítjuk. A reális kihívások és azok teljesítése megedzi a lelki ellenálló képességünket, és motiváltan tart minket.

Ha könyvet írsz, legyen a célod napi 10 oldal. Minden egyes nap. Akár van hozzá kedved, akár nincs.

Ha mozogni szeretnél, akkor kezdd napi 15 perccel. Minden egyes nap. Akár van hozzá kedved, akár nincs.

Ha több időt szeretnél tölteni a családoddal, fejezd be a munkát 16:00-kor. Minden egyes nap. Akár végeztél a feladataiddal, akár nem.

...és így tovább...

Az egészséges életmódról most nem írok bővebben, hiszen ez nyilvánvaló: mozogj eleget, egyél minőségi ételeket, és aludd ki magad rendesen, hogy mindig legyen energiád! 

Azért sem ragozom ezt tovább ezt  a témát, mert ezzel még nekem is dolgom van.  Így nem is lenne hiteles olyanról írom, ami még nekem sem megy zökkenőmentesen :) Szóval, jöhet a következő jellemvonás.

6. Tudatosság és szenvedély (önmotiváció)

Na, ismét egy izgalmas faktor. Mostanában az életem egyik meghatározó vezérfonala a tudatosság. Amikor tudom, hogy mit miért teszek. Vagy éppen mit miért NEM. :)

A reziliens emberek meg vannak győződve arról, hogy van értelme az életüknek, és látják a nehézségeknek és szenvedések is helyét és az értelmét az életükben. Éppen az értelem az, ami szenvedélyt visz az életükbe, és a szenvedély az, amely segít leküzdeni a nehézségeket.

Ha még nem olvastad Simon Sinek Kezdj a miérttel! című könyvét, akkor engedd meg, hogy feladjam ezt is házi feladatként Neked! Szintén alapmű, kötelező elolvasnia minden vállalkozónak, cégvezetőnek.

Erről a könyvről már írtam korábban, ide kattintva elolvashatod az összefoglalót. ››

A könyv ide kattintva szerezhető be az Orsi5 kuponkóddal 5% kedvezménnyel ››

7. Egészséges emberi kapcsolatok

A reziliens emberrel könnyen ki lehet jönni. Jól bánik az emberi kapcsolataival, jó érzés a közelében lenni. Magas fokú érzelmi intelligenciával rendelkezik, és képes az empátiára. Ismét zene füleimnek, hisz az Enneagram épp abban segít, hogy az önmagunkkal és a másokkal való kapcsolataink egészségesek, és harmonikusak legyenek.

De ami ebben a fejezetben kifejezetten érdekes volt számomra, az a barátok rendszere. Ezen belül is a legjobb barátok, akikből csupán 1-7 van körülöttünk, de sokféle dolgot adnak hozzá az életünkhöz. Lehetnek nyugalmat közvetítők, motiválók, őszinte visszajelzők, partnerek, vagy mentorok. Jól esett végiggondolni a saját 5 legjobb barátomat, és felfedezni azt, hogy melyik típus(ok)ba tartoznak, és mit tesznek hozzá az életemhez.

Ami azonban a legjobb érzéssel töltött el, hogy sikerült az életemből az összes olyan szereplőt leépítenem vagy kiiktatnom, akik az energiavámpírok csoportjába tartoznak. Ők a piócák, gáncsoskodók, kritizálók, manipulátorok, erőszakosok. Akik nem adnak, csak elvesznek. Büszke vagyok rá, hogy amint felfedezem ezeket a jegyeket valakiben, képes vagyok udvariasan és határozottan lezárni a vele való kapcsolatot.

Végül pedig a támogató közösségről és a nagylelkűségről is szó esett. Valahova tartozni, kapcsolódni nagyon fontos, mert a közösség is növeli a lelki ellenálló képességet. És ami még ennél is felemelőbb: adakozni, jót tenni másokkal, mindenféle ellenszolgáltatás reménye nélkül. Rengeteg boldogsághormont szabadít fel a szervezetben. 

Ezt sokféleképpen lehet tenni: a CBA-ban egy 500 Ft-os “támogató kártya” vásárlásával, egy kávéval vagy péksütivel a piros lámpánál kéregető embernek, a kinőtt vagy megunt ruhák és tárgyak elajándékozásával, egy alapítvány pénzösszeggel való támogatásával, személyes segítség felajánlásával, önkéntes munkával…és még sorolhatnám.

Én egyébként hiszek a karmában.

Hiszem, hogy ha jót teszek valakivel, a jóság visszatalál hozzám. És hiszek az ellenkezőjében is. Ha valaki rosszat tesz, vagy árt nekem, ő is elnyeri a méltó büntetését. Nem feltétlenül nekem kell mindig az igazságot szolgáltatom.

Összefoglalva:

Paul Ch. Donders Reziliencia c. könyve nagyszerű olvasmány.  Inspiráló, motiváló. Rengeteg olyan ötlettel, tippel, tanáccsal, aha-élménnyel és homlokra csapós mondattal, amelyekkel erősíteni tudjuk lelki ellenálló képességünket.

Ha szeretnéd elolvasni, ide kattintva szerezheted be ››

Ha van kedved, megoszthatod velem a cikk olvasása közben felmerült gondolataidat, felismeréseidet, kérdéseidet, és saját élményeidet.

Örömmel várom a hozzászólásodat.

Hozzászólások (0 db)

Ehhez a bejegyzéshez még nincs hozzászólás. Legyél Te az első!

Szólj hozzá Te is!
Szeretnél hozzászólásaid mellé avatar ikont? A gravatar.com segítségével 5 perc alatt elkészítheted.

(ne félj, nem jelenik meg az oldalon)
Megjelent!
Akadálymentesített változat
Betűméret növelés:
Tippek neked!
Blog értesítő
Következő tréningek
Sales blog friss
Facebook rajongók