Nyakunkon a csúcs frász!

2014.12.01. | Szombati Orsolya

avagy mit tegyünk, ha úgy érezzük, "valami nem stimmel"?

Szokták mondani, hogy a siker alapja a gondos tervezés.

Az utóbbi hetekben talán te is naponta futsz bele internetes cikkekbe, facebook hirdetésekbe, hírlevelekbe, amelyek arra buzdítanak, hogy "Itt az év vége. Tervezz 2015-re!"

Tervezni nagyszerű dolog, mert ha van egy jó terved, akkor már tudod, merre tartasz, és mit szeretnél elérni. No de mi van akkor, ha a tervek megvalósítása közben nem vagy boldog? Ha küzdelemnek érzed az egészet? Ha már nem okoz örömöt, ha a nap végén kipipálsz egy feladatot? Mitől van az, hogy látszólag mindened megvan, te mégis üresnek és céltalannak érzed az életed?

Erről faggatam a napokban az egyik legrégebbi Sales Akadémiás ügyfelünket, F. Tóth Krisztát, a MyWay Coaching alapítóját és háziasszonyát.

Fotó F Tóth Krisztáról. Pink blúzban és fekete zakóban mosolyog ránk.

Krisztáról annyit kell tudni, hogy évek óta személyfejlesztő edzőként, coach-ként tevékenykedik. Az üzleti életben sikeres, ám a magánéletükkel elégedetlen vezetőknek segít új célokat kitűzni és azokat elérni. Abban segít nekik, hogy a „biznisz” mellett a privát boldogságukért is tegyenek, és ne csak a munkájuknak, hanem az egész életüknek a mesterei legyenek.

Kriszta egy nagyon izgalmas szakterület specialistája: az életközépi válsággal, váltással foglalkozik. Ez nagyjából a negyvenes korosztály problémája, és jellemzően azzal jár, hogy kívülről láthatunk egy sikeres, elismert, csúcson lévő urat, vagy hölgyet, aki a siker ellenére nem boldog, nem örül, sőt! Nagy meglepetésére kiüresedettnek, céltalannak érzi az életét, és fogalma sincs, hogyan tovább.

Nos, ez a jelenség a midlife crisis, az életközép-válság vagy ahogyan Kriszta nevezi, a "csúcs frász".

SZO: Mesélj egy kicsit erről a csúcs frászról, Kriszta!

FTK: Nos, igen. Mikor elvileg már sínen vagyunk, felértünk a csúcsra, egyikünk sem számít a meglepő felismerésre: Hová lettem ÉN, a saját életemből? Mindenem megvan, de mekkora árat fizetek érte?
Mi lesz velem 5, 10 év múlva, ha minden ugyanígy megy tovább?

Amikor a bennünk lévő hangocska egyre erősebben szól, ordít... Na, akkor van itt az ideje az újratervezésnek! 

Sajnos, vagy szerencsére (maradjunk inkább abban, hogy szerencsére) nem csak az ügyfeleim elmeséléseiből, vagy a szakkönyvekből ismerem ezt a jelenséget, hanem saját tapasztalatom is van ebben a témában. A saját családi vállalkozásunkban, egy piacvezető országos szaklap marketingeseként 12 évet töltöttem a szakmában. Ám egyre inkább úgy éreztem, hogy valami nem stimmel...  Valahol elvesztem út közben: már nem is tudom, mit akarok Én, úgy igazán! Ez kellemetlen, felkavaró érzés volt, hiszen látszólag semmi okom nem volt panaszra, szárnyalt a cég, sikeres volt a lap, tele voltunk hirdetőkkel... és én mégsem éreztem magam jól a bőrömben.

A "csúcson" ráéb­red­tem: lehe­tek bár­mennyire sike­res is a mun­kám­ban, ez való­já­ban nem az én álmom, NEM a saját utamat járom!

Ekkor kezdtem azt kutatni, mit is szeretnék ÉN a saját életemtől?! Hogyan csinálhatnám azt, ami valódi örömöt, elégedettséget okoz számomra? Végül ebből az útkeresésből született meg sok-sok munka és örömmel leküzdött nehézség árán a MyWay Coaching, 3 évvel ezelőtt. 

SZO: Említetted, hogy a munkájukban sikeres, ám a magánéletükkel elégedetlen vállalkozók fordulnak hozzád tanácsért. Milyen általános problémákat látsz? Melyek a leggyakoribb gondok?

FTKÜgyfeleim nagy része a hölgyek közül kerül ki. Ám az utóbbi időben örömmel tapasztalom, hogy a férfiak is egyre nyitottabbak, és egyre több bizalommal fordulnak a coach, mint hatékony támogatási lehetőség felé.

A hölgyeknél alapvető gondot jelent az állandó lelkifurdalás. Hiszen egy sikeres nőnek ma már annyi helyen kell helytállnia! És bizony erősen benne van a pakliban, hogy nem képes mindenhol 100%-ot nyújtani. Hiszen anyaként, háziasszonyként, feleségként, családtagként, vezetőként, barátként, munkatársként mindenki az ő idejére, támogatására és osztatlan figyelmére pályázik. Aminek persze igyekszik is eleget tenni, ám a végén vajon kire nem marad idő? Tippelj...

Szóval ez az egyik leggyakoribb probléma: Hogyan küzdjem le a megfelelési kényszerből adódó állandó lelkifurdalást? 

A másik problémás terület a „negyvenpluszos” generációnál az ún. üresfészek-szindróma.
 
A kirepülő gyerekek után maradó „légüres térben” könnyen beköszönt a páros magány, és felmerül a kérdés: most akkor végleg bepunnyadunk, vagy tudunk még változtatni, vár még rám, ránk valami nagyszerű az életben?  Itt az ideje az újratervezésnek, hisz a java még csak most jön!

Ugyanakkor új trend az is, hogy manapság negyvenes nők még vígan vállalnak gyermeket, ez pedig megint másfajta kihívásokat hoz az addigra már stabilan beállt életvitelbe.

Ahogy említettem, nagy örömömre szolgál, hogy mostanában a férfiak is egyre gyakrabban fordulnak hozzám. Furcsán hangzik, tudom, de néha bizony egy kőkemény vezetőnek, egy vérbeli vállalkozónak is szüksége van egy biztos külső szemre, támogatásra a privát dolgai rendezésében... 

Az egyik, sikeres, befolyásos üzletember ügyfelem például egyetlen rossz lépéssel kis híján bedöntötte a magánéletét, és a virágzó üzletét is. Szerencsére időben fordult hozzám, így a helyzetet közösen vizsgáltuk felül, kitűztük az új mérföldköveket. Ezt követően egy újratervezett úton indult el, más hangsúlyokkal, átgondolt értékmérőkkel. És végre kezdte élvezni azt a panorámát, ami így a szeme elé tárult.

Úgy látom, hogy a nők számára a legtöbb kihívást a munka-magánélet kötelén való egyensúlyozás jelenti. Illetve meglepő, de még mindig slágertéma az asszertivitás (önmaguk hatékony érvényesítése, anélkül, hogy a másik érdekei sérülnének).

Ezzel szemben a férfiak csapdája inkább az, hogy hajlamosak mindent alárendelni a látható, külső sikernek. Sajnálatos jelenség, hogy mire felérnek a kiszemelt hegyre, már egyedül állnak a csúcson, magányosan és kiégetten... és nagyon gyakran arra jönnek rá, hogy ők nem is EZT a hegyet akarták! Bumm. No ez az, amit meg lehet, és meg is kell előzni.

SZO: És mi az, amiben egy külsős segítsége kell? Hogyan zajlik egy beszélgetés? Miről beszélget a coach és az ügyfele?

Ezt a fajta célirányos "beszélgetést" nem szabad önmagában értelmezni, hiszen egyetlen alkalom (ritka kivételektől eltekintve) általában még nem hoz változást. Az egészet egy folyamatként kell elképzelni, amelynek mindig van konkrét időtartama, célja és kimenetele. Fontos, hogy az ügyféllel közösen meghatározott kritériumok alapján mindig mérjük a haladást, így pontosan tudjuk, mikor hol tart éppen a céljához képest.

Tehát a coach-csal való beszélgetés mindig egy olyan folyamat, amelynek célja van és eredménye kell, hogy legyen. Hogy konkrétan hány alkalom kell ahhoz, hogy az ügyfél megoldja a helyzetét, azt előre én sem tudom pontosan megmondani, ugyanis erre csak 50%-os a ráhatásom.

Én azt vallom, hogy min­den ember a saját éle­té­nek leg­il­le­té­ke­sebb szakértője. Nem kell “meg­ja­ví­tani”, de hatékonyan segítem, hogy kibont­hassa a már benne rejtőző megoldásokat.
Egy-egy találkozó jellemzően 2-szer 45 perces, ez alatt rengeteg dolgot meg lehet beszélni, rengeteg dolgot ki lehet elemezni, és 6-8 alkalom után legtöbbször már kézzelfogható eredményei vannak a coaching üléseknek.

SZO: Mi az első 3 dolog, amit javasolni szoktál az ügyfeleidnek?

FTK: Hogy kinek-kinek mi jelenti a fő kihívást az életében, az igen széles skálán mozog.

#1:Gondos edzőként minden esetben nagy hangsúlyt fektetek az önismereti alapozásra, mert az évek, évtizedek alatt nem biztos, hogy mindig tisztában vagyunk azokkal a személyiségbeli változásokkal, amelyek akár észrevétlenül is eltéríthettek az utunkról. Gyakori, hogy  a negyvenes éveink elején újra felerősödnek bennünk a kamaszkori kérdések: Ki vagyok én? Mi az életcélom? Mi az identitásom?  (És ez teljesen "normális"!)

Fontos tehát: fedezzük fel újra a saját belső értékrendünket, hogy erre alapozhassuk azt a teljes életet, amit annak idején elterveztünk magunknak. Keressük meg, mi az igazán fontos az életünkben, és ennek megfelelően rendezzük át a hangsúlyokat. Mondjunk le a „tökéletességről”, tanuljuk meg, mennyi az „elég jó”!

Közhely, de ettől még igaz: ha valami nem az igazi, azon sosem késő változtatni – hiszen amit ma elkezdünk, abból épül a holnapunk.

#2: A másik „vesszőparipám” a tudatosság. Álljunk meg a rohanásban, és vegyük végre észre, hogy mi zajlik velünk, bennünk és körülöttünk, hogy ez alapján felelősen dönthessünk arról, mit is akarunk valójában, és végül ennek megfelelően tudjunk cselekedni is.

#3: A harmadik kulcsszó pedig az egyéni felelősségvállalás. Az edző egyik sportolója helyett sem „akarhat”, nem is cselekedhet (nem futhat, nem úszhat...) helyette. De amikor az érem a bajnok nyakába kerül, az egy kicsit az edző sikere és büszkesége is. Ugyanígy van ez a nálunk is: a coach sem akarhatja jobban a változást, mint a saját ügyfele! Nem hozhat helyette döntéseket, nem mondhatja meg, hogy mi a helyes, hiszen mindenki a saját élete felelős "szakértője".  Az edző tehát nem "megmondóember", viszont a megfelelő időben felteszi azokat a kérdéseket, javasol konkrét gyakorlatokat, amelyek mind segítik az ügyfelet célja elérésében.

SZO: Értem. A coaching tehát egy megoldásfókuszú "beszélgetés" az ügyfél és a coach között.  Mit látsz? Mi a legnehezebb az egész folyamatban?

Szerintem a változás legneccesebb pontja: ELKEZDENI, megtenni az első lépéseket. A kezdetekhez nagy segítség lehet például az, ha őszintén képesek vagyunk ránézni a jelenlegi helyzetre. Ennek az egyik lehetősége a honlapomon is elérhető és díjmentesen kitölthető Életkerék-teszt. Érdemes rászánni 3-4 percet a kitöltésre, mert a teszt eredménye azonnal megérkezik e-mailben, és ki is nyomtatható. Ez egy remek tükör  arról, hogy hol lehet szükségünk  "beavatkozásra".  Az alábbi fotó például arról tanúskodik, hogy a kitöltőnek nagyobb hangsúlyt kell fektetnie egészsége megőrzésére és a pihenésre, rekreációra. Nem véletlen, hogy épp az egészség-munka-szabadidő hármas kapta a legkevesebb pontértéket. Ha az illető pozitív változást szeretne, innen célszerű elindulnia.

Szóval, mindössze ennyi előkészületre van szükség, az első lépés megtételéhez: célszerű kitölteni a www.mywaycoaching.hu oldalon az életközép-tesztet.

Életkerék-teszt kitöltése itt >>

Aki pedig szeretne erről a témáról bővebben olvasni, annak

Érdemes átkattintania erre az oldalra is >>

amelyen kifejezetten a Sales Akadémia olvasóinak gyűjtöttem össze a témában hasznos, érdekes és tanulságos írásokat.

SZO: Köszönöm a beszélgetést Krisztának, aki felajánlotta, hogy itt a Sales Blogon szívesen válaszol életközép-válsággal, célokkal, vagy általánosságban a coachinggal kapcsolatos kérdéseitekre.

Tegyétek fel bátran, akár anonim módon is, Kriszta szívesen válaszol. A kérdés beküldésekor szükség van egy kis "humán" ellenőrzésre is, mert az elmúlt időszakban a viagra robotok és társaik sajnos megtalálták ezt a blogot is. Kérlek, ez ne tartson vissza a kommenteléstől! :)

Hozzászólások (10 db)
Yvette szerint: Kedves Kriszta!
A legjobbkor olvastam ezt a cikket.
Két gyermekes anyukaként engem is állandóan furdall a lelkiismeret. Szeretném a maximumot nyújtani itthon, de úgy érzem, több van bennem, mint az egész napos gügyögés az ikrekkel. Szeretnék karriert, szeretném valóra váltani a terveimet. De a férjem úgy gondolja, hogy nekem most elsősorban anyaként kell helyt állnom. Ami igaz is, de én napról napra rosszabbul érzem magam, mert úgy érzem, elmegy mellettem az élet. Van kiút? Vagy ez csak egy pillanatnyi gödör, amiben benne vagyok? Hogyan tudok belőle kimászni?
Előre is köszönöm a válaszodat, Yvette.
2014. 12. 02.
F. Tóth Krisztina szerint:

Kedves Yvette!

Először is, gratulálok az ikrekhez, és ahhoz külön is, hogy vannak még terveid, tartalékaid!

Teljesen rendben van, ha a "gügyögés" mellett a saját életed most még háttérbe szoruló részleteit is szeretnéd majd visszakapni -- ne bántsd magad emiatt!

Coachként azt javasolnám, hogy ahogy nőnek és fejlődnek a picik, fokozatosan hozd vissza a magad igényeit, a saját életedről, munkádról való gondolkodás. Ha számodra fontos, hogy "ne menjen el melletted az élet", akkor mindenképp a férjeddel is beszélgessetek, ötleteljetek erről.

Nem írtad, mekkorák a picik, mennyi időt szándékozol még otthon tölteni?
Célszerű lehet már most is visszafelé tervezni ettől az időponttól.
(- Mit szeretnék igazán; visszavár-e a munkahelyem; tudom/akarom-e majd azt csinálni, amit eddig; szükségem lehet-e új dolgok megtanulására, képzésre, mi kell ahhoz, hogy...).

Ahogy egy barátnőm -- kissé nyersen -- fogalmazott: "Ne éljünk szatyorban!" Mert bizony, ez az időszaki s véget ér, és hamarosan ismét a munka világában találjuk magunkat: készüljünk fel jó előre, hogy ne érhessen meglepetés. Tervezz, informálódj, nézz utána a lehetőségeknek, és ne feledd: jobb egy "elég jó", ám boldog anyuka (...gyerekek, család), mint egy túlhajszolt, boldogtalan "tökéletes"!

Üdvözlettel
Kriszta

2014. 12. 02.
Csilla szerint: Kedves Orsi és Kriszta!

Sajnos magamra ismertem a cikkből, és az életkorom is egybeesik azzal, amit az életközépi válság szindrómával kapcsolatban olvastam.

Mondhatom, hogy sikeres a vállalkozásom (egy kis fitness stúdiót vezetek). A stúdió jól megy, az egészségemmel is minden rendben van. Rendezett körülmények között élünk, van egy rendes férjem, és egy tüneményes, ötödik osztályos kislányom.
Mégis van bennem elégedetlenség és hiányérzet. Rutinná váltak a napok. Keresek valamit, de még magam sem tudom, hogy mi az.

A barátnőm azt mondja, hogy ez csak a túlzott maximalizmusomból fakad, és lejjebb kellene adnom a tempót és az igényeimet, és megpróbálni lazábban venni az életet.

De én nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás a problémámra. Te, mint szakember mit olvasol ki a sorok mögül? Mi lehet a gond velem? Merre induljak el?
2014. 12. 02.
F. Tóth Krisztina szerint: Kedves Csilla!
Először is, gratulálok a szép családodhoz, és mindahhoz, amit eddig elértél, hidd el, büszke lehetsz magadra.

Nyugodj meg, semmi "gond" nincs veled! Csupán annyi történik, hogy belaktad a komfortzónád jelenlegi szintjét, és az az erős, kezdeményező, kihívásokra vágyó Csilla, aki egész eddig elrobogott veled, mostanra elkezdett elégedetlenkedni, unatkozik, új kihívásokat keres...
És ez jó hír, ugye?

Ilyenkor az első lépés, amit javasolni szoktam, az önismereti munka. Állj meg egy pillanatra. Térj vissza a legbelső forrásodhoz, az alapértékeidhez: vedd sorra, mi az, ami neked az életben igazán számít és fontos?

Milyen volt az élet, amikor még minden jól működött benne? Hogy telt egy napod? Milyen érzések voltak benne a meghatározók, amelyek most hiányoznak? Hogyan, milyen formában tudnád ezeket az érzéseket visszacsempészni az életedbe?
Milyennek szeretnéd látni magad egy, öt, tíz év múlva? Ehhez a képhez milyen tevékenységet, célokat társítasz? És a többi... Azt hiszem, ez egy jó adag kérdés az induláshoz, a legfontosabb viszont, hogy tedd meg az első lépést (legyen az akármilyen kicsi), még ma!
Sok sikert az újratervezéshez, irány a komfortzónád feletti, újabb szint, ami már rád!

Üdvözlettel:
Kriszta

2014. 12. 02.
Gábor szerint: Kedves Kriszta!

Gyarapítom a "nyitott urak" társaságát... Én igazából fordítva ültem meg a lovat, ahogy eljutottam az életközépi válsághoz. Egyetem után dolgoztam multinál, majd egy igen jó szakmai cégnél, de ezeket csak pénzszerzésnek tekintettem (pénz volt is belőle rendesen).

Ezért fokozatosan váltottam, és elkezdtem megvalósítani az álmaimat. Ennek 15 éve - most visszatekintve megvannak az álmok "eredményei", de ezek már nem nagyon lelkesítenek, és anyagiakban is többre lenne már szükségünk (családom van, gyerekekkel).

"Merre tovább?" kétségeim vannak, mert ha az álmaimat átalakítom pénztermelő géppé, akkor lesz ugyan pénzem, de gépiesen, öröm nélkül fogom csinálni - pont amit 15 éve el akartam kerülni. Ami meg jelenleg inspirálna, abból meg azt nem látom, hogy hogy lehet majd megélni.

Ilyenkor mi az első lépés?
Köszönöm!
2014. 12. 02.
F. Tóth Kriszta szerint: Kedves Gábor,
üdvözöllek, és köszönöm, hogy megosztottad velünk, ami most foglalkoztat!

Ha jól értem, induláskor az anyagi elismerés megvolt, és elkezdtél felfelé lépegetni a Maslow-piramison az önmegvalósítás irányába, ami viszont nem feltétlenül adja meg azt az anyagi biztonságot, kihívást és örömöt, amit szeretnél.

Csak néhány első intuíciómat írom le, egyrészt nem ismerlek, ezért óhatatlanul vakrepülésben vagyok, másrészt az azonnal ható kapszulát sajnos még erre sem találták fel. Remélem, azért gondolatébresztőnek hasznos lehet a számodra.

#1. A leírtakból nekem úgy tűnik, hogy abszolút férfimódra (...vigyázat, ez nem leminősítés volt!), digitálisan közelíted meg a dolgot:
1. Sok pénz = gépies, pénztermelő munka, az álmok áruba bocsátása, zéró lelkesedés;
2. Inspiráló, örömteli munka = kevés pénz, nem fogunk belőle megélni.
(...kicsit mintha attól tartanál, hogy így is, úgy is rossz vége lesz, és ez visszafogna téged, nem?)
Coachként arra ösztönöznélek, hogy minél szélesebbre nyisd a gondolataid, intuíciód "ajtónyílását" az életedben már most megbúvó lehetőségek előtt, hogy egy erős önismereti alapozás után új nézőpontból lásd, mi az, amit igazán szeretnél, mi tenne most elégedetté mindkét értelemben. Megnéznénk, hogy amikor még anno viszonylag jól működött ez a dolog, az MITŐL volt, és hogyan lehetne azokból az elemekből minél többet behozni a mostani helyzetedbe. (Ami egyszer már "megvolt", az most is ott rejtőzik valahol!)

#2. Nekem az jött le az írottakból, hogy az álmaid megvalósítását, az inspiráció, öröm, lelkesedés érzését, amit keresel, mintha talán túlzottan is egyetlen területre, a munkádra vetítenéd. HA ott sikeres, elismert vagy, minden oké, ha nem,...
Ne érts félre, én is pénzből tankolom az autómat, de mi lenne, ha kicsit elengednéd a fantáziád, és magadba néznél, hogy a most hiányzó ÉRZÉSEKET (...hahh! Érzések! Férfiak, kérlek, azért olvassatok tovább! :-)) az élet milyen egyéb területeiről tudnád begyűjteni, pótolni? (Erre is nagyon jó lehet az Életkerék-teszt!) Egyáltalán, mi hiányzik legjobban, ott legbelül? Mi az, ami viszont megvan, és igazán hálás lehetsz érte?

#4. Beszélgess a feleségeddel, oszd meg vele mindazt, ami foglalkoztat. A dolgok kimondása már eleve felszabadító lehet, netán kiderülhet, hogy néhány dologtól feleslegesen tartasz, Másrészt ti szövetségesek vagytok, ő ismer téged, ezért kihozhat belőled olyan gondolatokat, megoldásokat is, amikkel egyedül hiába is erőlködnél.

+1 gondolat:
Ne ítéld meg magad olyan szigorúan. Dönteni csak adott információk alapján lehet, és te bátran meghoztad a saját döntéseidet. Jól tetted.
Engedd el mindazt a neheztelést, amit ebben a helyzetben lehet, hogy éppen önmagaddal szemben táplálsz. Hidd el, tudom, miről beszélek. A férfiak hajlamosak az életük boldogságát a munkabeli sikereiken lemérni. Fordíts egy kicsit a kaleidoszkópon: engedj el minden lappangó rossz érzést, és bocsáss meg magadnak is mindent, amivel akár titokban vádolod magad. Engedd be magadba mindazt az örömöt és inspirációt, amit a munkádtól vársz, az életed más területeiről, és ettől megváltozik az egész összkép, ami segít, hogy a munkáddal kapcsolatos megoldandókra is egészen más, friss szemmel nézz.

Mindez csak egy előzetes gondolatébresztő volt, de nagyon örülnék, ha megírnád, egy kicsit beljebb kerültél-e!

Üdvözlettel:
Kriszta
2014. 12. 02.
Gábor szerint: Kedves Kriszta!

Köszönöm a válaszod, és gratulálok, hogy így "vakrepülésben" is sok mindenre nagyon jól rátapintottál.

Az 1. pont talán a legtalálóbb, és hadd tegyem hozzá (kicsit a védelmemre), hogy sajnos ezt tapasztaltam a saját bőrömön, amit írsz (vagy pénzt keresünk akaratból - vagy inspiráló, tartalmas munkát végzünk, szinte ingyen).

Az intuícióval és az érzelmekkel kapcsolatosan is igazad van - intuíciót szerencsére elég jó adaggal osztottak nekem, de az érzelmekkel minidg is hadilábon álltam (nem "macsóság" miatt, hanem mert gyárilag ilyen vagyok).

És a szigorú ítélkezés is sajnos jogos, tényleg van bennem egyfajta maximalizmus, de csak azért, mert jobbat akarok. A munka (bár én sokkal jobban szeretem a hivatást, ami azokra a cselekedetekre utal, amire hivatottak vagyunk) azért olyan fontos nekem, mert szerintem a tetteink adnak értelmet az életünknek. És ha elpazaroljuk az életet fölösleges tettekkel, amik csak a "túlélést" szolgálják, akkor utólag visszatekintve nem lesz meg benne az az érték, amiért érdemes volt küzdeni.
Lehet, hogy ez túl filozofikus volt, a lényeg csak annyi szerintem, hogy a hivatás és az abból fakadó siker mutatja meg konkrétan, hogy milyen értéket hagyunk magunk után.

Mégegyszer köszönöm a válaszodat, többször is elolvasom és eltöprengek még rajta!

Üdvözlettel:

Gábor
2014. 12. 02.
Jázmin szerint: Kedves Orsi!

A negyvenesek csúcs frásza blog telibe talált nálam. Köszönöm, időben kaptam a levelet :-)

Nagyon becsülöm munkátokat, további sok sikert!

Jázmin, Szabadka

2014. 12. 03.
Magdi szerint: Nekem kicsit fordított problémám van. Férjemen tört ki a válság, 43 éves, nagyon sikeres, munkamániás, stresszes felsővezető. Régen extrém sportoló volt, most újra 20 éves akar lenni. Lefogyott 15 kg-t, állandóan sportol, nem eszik, gyakorlatilag hetente 4-5 buliba megy, ahol rendesen iszik (vagy sajnalkozva megjegyzi, hogy most be sem rúgott). Két gyerekünk van (12 és 10 évesek), akik csak reggelente, kb. fél órát látják az apjukat, vagy hétvégente, mert a munka és a saját szórakozása az előbbrevaló. Elkezdtünk 1 hónapja egy párterápiát, de azt is abba akarja hagyni, mert az alap problémán nem segített, azaz "Erős, leküzdhetetlen vágyat érez egy új, másfajta életre -egy fiatalabb nővel." Eddig mindenben partnerek voltunk, a világ negyedét beutaztuk, korábban hátizsákos turistaként is, de neki semmi nem jó. Ironman akar lenni, meg különböző extrém teljesítmény túrákat akar végigcsinálni, meg veszélyt szeretne, meg izgalmakat. Ezt napi rendszerességgel a fejemhez is vágja. Elköltözött, de egy családi tragédia miatt hazaköltözött, azóta idegileg kikészít a fenti mondataival.
Tanácstalan vagyok, nem tudom, én meddig bírom idegekkel, vagy mi lehet ennek a vége. Küzdök és nyelek, mert szeretem a férjem, a család illúziójáért, a gyerekek miatt, de ez a helyzet teljesen elkeserít. Tudok én ilyenkor segíteni? Hogy viselkednek vele? Meddig tarthat ez az őrület? Köszönöm, hogy meghallgatott, vagy ha válaszol.
2014. 12. 23.
F. Tóth Krisztina szerint: Kedves Magdi,
először is köszönöm a bizalmadat, hogy megosztod a nehéz helyzetedet, és azt hiszem, velem együtt még nagyon sokan együtt éreznek veled!
Amit a férjeddel kapcsolatban leírtál, bizony, midlife crisis a javából, a "tipikus" kapuzárási tünetekkel, a jelek szerint eléggé előrehaladott stádiumban (költözés,...). Nem tudom, az ünnepek hogyan teltek, hiszen ilyenkor a konfliktusok gyakran még inkább kiéleződnek...

Én most három dolgot emelnék ki a történetből.

Az egyik, hogy a házasság tartós szeretet-szövetség, amely mellett anno ketten köteleztétek el magatokat. A férjed most nagyon úgy tűnik, hogy egyoldalúan felmondja ezt a szövetséget -- ő vajon hogy gondol erre? Meddig, hogyan kívánja fenntartani ezt a "se kint-se bent" állapotot? A családi otthon nem átjáróház, előbb-utóbb neki is szembe kell néznie a cselekedetei következményével!

A másik: azt boncolgatni, hogy mi lehetett esetleg a te részed a mostani helyzet kialakulásában az évek folyamán, úgy gondolom, hogy pillanatnyilag nem célravezető (bár mindenképpen hasznos lesz később, amikor a tanulságokat gyűjtöd be a magad számára).

Most a megoldásra érdemes az erőidet fordítanod, hogy megtegyél mindent, amire csak hatásod és befolyásod lehet ebben a helyzetben. Lássuk először, mi az, amit NEM tehetsz? Sajnos bármennyire szeretnéd a párodat megóvni saját magától, bárhogyan küzdesz és nyelsz, van egy komoly határ, amit nem lehet átlépni: az ő szabad akarata.
Nem tudsz helyette sem "akarni", sem pedig cselekedni! Ez az ő döntése, az ő felelőssége, bár a következmények sajnos mindannyiótokat érintenek.

A harmadik: Mi az, amit mégis tehetsz?
Tegyél meg mindent, ami rajtad múlik. Az majd kiderül, hogy mire lesz elég -- de a magad életed minősége forog kockán, az erőd, kontrollod, önbecsülésed, ezért fontos, hogy bárhogy is alakul, te emelt fővel tudj a tükörbe nézni.

1. Most van csak igazán szükséged a józan ítélőképességedre, ezért mindenáron őrizd meg a belső nyugalmadat, hidegvéredet! Tudom, hogy ez sokszor embertelenül nehéz. Ilyenkor segíthet, ha az egészet hideg fejjel, kívülről -- mint egy filmet -- nézed, amelynek te vagy a hősnője. (Mit mondanál, mit tanácsolnál neki a "bölcs" néző, szeretetteljes barát, (...) szemszögéből? Aztán képzeld bele magad erősen a húsz évvel későbbi, boldog és kiteljesedett, bölcs Önmagad létébe, aki már rég túlvan ezen, és onnan is segíts a mostani önmagadnak!)

Támogasd, erősítsd magad minden eszközzel, amit csak találsz! (Barátok, ismerősök, könyv, film, sport...)

2. Támogasd a párodat is, segíts neki, amennyire lehet/engedi. Hasznos lehetne -- ha szóban ez a téma már nem kezelhető -- egy indulatoktól mentes, "normális" levélben leírni neki a helyzet (számára esetleg nem is teljesen érzékelt) olvasatát -- megérted, hogy kimerült, hogy úgy gondolja, neki még jár valami, nagy, fontos és izgalmas az élettől, ez az ő döntése, felelőssége. De mi van a mérleg másik serpenyőjében, hogyan hat ez például a saját gyerekei életére, az ő alap-bizalmukra apában, házasságban, életben...?



Mindenképp húzd meg előre a határokat, a kereteidet. Az elszabadult ágyúgolyót nem lehet sértetlenül megállítani. Mi az, ami NEKED még belefér, amit még önmagad feladása, a gyerekeid érdeke mellett megteszel, meg akarsz tenni, és hol a határ, hol van nálad az "eddig és ne tovább"? Ezt jó, ha előre tisztázod magaddal.

3. Keresd elő, hívd elő magadból az erős, régi önmagadat! Légy megint az az ember, akibe annak idején a férjed beleszeretett -- erősödj meg, alakulj át, és nem is csak miatta, hanem elsősorban MAGAD és a gyerekek miatt!

Az erős, független, önmagában is megállni tudó nő a kapcsolatból kikacsintó másik számára mindig zavarba ejtő mozzanat: Hé, mi van, nélkülem is van élete?! Kivirul? Nem zuhan össze?

Ez két módon is hatásos lehet. Nem kizárt, hogy ismét feléleszti a kihunyó parazsat, azaz ismét vonzó, izgalmas és érdekes leszel a számára, de ha úgy alakulna, hogy mégsem, akkor is megnyerted magadnak, magadban azt az erős, öntudatára ébredt, újjászületett NŐ-t, aki egy magasabb szinten képes folytatni az életét, akár "vele", akár nélküle. Ha magadra fordítod az energiáidat (tudod: csak erre van hatásod!), vagy így, vagy úgy, de hosszú távon mindenképpen nyersz.

Kívánok neked sok erőt, kitartást, és hogy bárhogyan is alakuljon, emelt fővel, magasabb szinten tudj tovább járni az utadon, és találd meg a boldogságot mind a családod, mind pedig az egyéni céljaid, életed terén!

Szeretettel üdvözöllek:
Kriszta


2015. 01. 02.
Szólj hozzá Te is!
Szeretnél hozzászólásaid mellé avatar ikont? A gravatar.com segítségével 5 perc alatt elkészítheted.

(ne félj, nem jelenik meg az oldalon)
Megjelent!
Akadálymentesített változat
Betűméret növelés:
Tippek neked!
Blog értesítő
Következő tréningek
Sales blog friss
Facebook rajongók