Még nem elég jó. Javíthatom?

2015.08.19. | Szombati Orsolya

A napokban egy egészen érdekes és elgondolkodtató beszélgetés zajlott le köztem és az egyik Marketing Kivitelezés üzletági ügyfelünk között. Őszintén bevallom:  egyszerre lettem szomorú és dühös is attól, amit hallottam.

A beszélgetésünk onnan indult, hogy az egyik sales oldalának a teljesítményéről kérdeztem, amelyet nemrégiben írtunk át, hogy jobban konvertáljon.

Bizonyára nem árulok el nagy titkot vele, ha azt mondom, hogy senki sem született „arany vénával” - bár sokan vannak ebben a szakmában is, akik a csillámpor marketinggel szereznek ügyfeleket.

Én azon a véleményen vagyok, hogy nem létezik olyan ember, aki mindig az első blikkre meg tudja  írni a TÖKÉLETES, 100%-ban konvertáló értékesítési oldalt vagy hirdetést. Éppen ezért mi is szoktunk tesztelni, statisztikákat, analitikákat bújni, piackutatási kérdőívekkel adatokat gyűjteni, és javítani az anyagokon. Csiszolgatni, mint egy gyémántot.

Kicsit meglepődtem azon, amikor az ügyfelem bevallotta nekem, hogy annak ellenére, hogy a konzultáción beszéltünk arról, hogy a munkánk gyümölcse nem egy hónap alatt érik be, ő valahol mégis ezt remélte, hogy azonnal látni fogja az eredményeket.

Innen indultunk...

Ebből elindult egy beszélgetés, amelynek során ismét elmondtam, hogy bármennyire is szeretném, nincs varázspálcánk, amellyel suhintunk egyet és napok alatt megtörténik a csoda. Csak ismételni tudtam, amit már az elején is elmondtunk, hogy nem tudunk konkrét számokat és százalékokat garantálni. Hiszen minden üzletág- lista- és vásárlóközönség más és más, ki kell tapasztalni, hogy melyik piacon milyen módszerek működnek a legjobban. Egy dolgot viszont biztosan meg tudunk ígérni: az érdeklődők tartalmas, ügyféltípusokra hangolt anyagokkal találkozhatnak ezután, amivel elkerülhetjük azt, hogy bizonyos célcsoportok egyszerűen „lepattanjanak”.

Az igazi meglepődés azután történt, amikor elmondtam azt is, hogy ha az első verzió nem működik, akkor nem esünk kétségbe. Kijavítjuk, máshogy kommunikáljuk az érdeklődőknek, hogy miért érdemes igénybe venniük a szolgáltatást, vagy megvásárolniuk az adott terméket.

Ekkor a partnerem félszegen mondta, hogy nem tervezett ezzel az extra költséggel.

Ez volt az a pillanat alatt összeállt a kép! Megértettem, hogy ez a belső feszültség váltotta ki az ügyfél csalódottságát. Azonnal vissza is kérdeztem, hogy miért gondolja, hogy ez újabb költséggel jár?

Elmesélte ekkor, hogy a korábbi kivitelezőkkel szinte minden esetben az a történet játszódott le, hogy:

  1. konzultáltak,
  2. kitűzték a célokat,
  3. elkezdődött az együttműködés,
  4. elkészült valamilyen anyag,
  5. beállították valahogyan a hirdetéseiket,
  6. aztán küldtek egy összefoglalót az eredményekről, amelyek olyanok voltak, amilyenek. Az ügyfél pedig csalódott volt, mert horror összegeket költött egy-egy konverzióra, egy-egy szövegezésre, miközben ez üzletileg nem hozta a várt eredményeket.

Amikor ezt jelezte a kivitelezőnek, akkor falakba ütközött, és azt kapta meg, hogy Túl sokat akar. Legyen türelemmel, majd beindul az és előbb- utóbb működni fog a dolog. A javítás, átírás, csiszolgatás, további tesztelés azonban újabb óradíjba kerül.

Itt gondoltam, amit gondoltam és nyeltem egyet.

Majd biztosítottam a partnerünket arról, hogy ezt a „csiszolgatást” természetesen mi nem számlázzuk ki újra és újra. Ez a szolgáltatásunk része. Ha nem elég jó, nem működik, nem úgy reagálnak rá a vásárlók, ahogy elterveztük, akkor újra elővesszük az anyagot, kijavítjuk, vagy máshogyan fogalmazzuk meg.

Az ügyfél egy szót sem tudott kinyögni a meglepődéstől.

Aztán, pár másodperccel később őszintén felszakadt belőle, hogy ő bizony már sok kivitelezővel dolgozott együtt, de ilyen hozzáállást még soha sehol nem tapasztalt. Eddig mindenhol őt okolták, ha valami nem működött:

  • nem jó az érkező oldal
  • nem jól működik a rendszer
  • keveset költ hirdetésre
  • túl nagy elvárásokat fogalmaz meg.

Ha pedig korrigálást, javítást kért az elkészített munkára, ezt csak plusz pénzért kaphatta (volna) meg. Így hát aztán minden csalódás után továbbállt, bízva abban, hogy a következő majd más lesz.

Ez a beszélgetés eléggé elgondolkoztatott.

Rádöbbentett arra, hogy sajnos pont a magukat “szakembereknek” valló bullshit marketingesek teszik bizalmatlanná, csalódottá vagy ahogy mások mondják „elégedetlenné” az ügyfeleket. Olyan eredményeket ígérnek, amelyek után az ügyfél azt várja, hogy anyagi és energia befektetés nélkül, azonnal dőljön a pénz a kasszába. (Ha valaki ezt ígéri neked, akkor élj a gyanúval, és menekülj! Különben te is lógó orral keresheted az új megváltót…)

Bár nagyon szeretnék, mégsem hiszek abban, hogy létezik a Marketing Messiás, aki majd megtervezi, megírja, elkészíti, levezényli, beállítja a tökéletes marketing gépezetet, ami örökké működni fog egy EGYSZERI befektetésnek köszönhetően.

Én abban hiszek, hogy a kommunikáció a kulcsa a sikeres értékesítésnek.

Meg kell találnod azt a hangot, amit a vásárlóid keresnek, amit a legkönnyebben megértenek. Ebben pedig pont az a legszebb, hogy ehhez nem létezik EGYETLEN IGAZ módszer. Nincs univerzális webszöveg, ami mindenkire hatással van. Nincs “azonnal másolható” e-mail kampány sikerrecept. Nincs garantáltan sikeres hirdetési stratégia. És még folytathatnám.

Vannak jó ötletek, új irányok, inspiráló megoldások, de a valódi sikerhez kutatni és tesztelni kell. Ezeket ki lehet és ki is kell póbálni, hogy hogyan működnek egy-egy adott területen. Majd a tapasztalatok birtokában csiszolni, módosítani és változtatni a meglévő rendszereken, szövegeken. Ez pedig sajnos nem megy máról holnapra, hiába vannak olyanok, akik mégis ezt ígérik.

Sajnos sokan vannak ebben a szakmában is, akik a saját sikereiktől megrészegedtek és valahol útközben elfelejtették, hogy eredetileg azért vállalkoztak, hogy az ÜGYFELEIKNEK segítsenek sikeresebbnek lenni. 

Soha nem fogom megérteni azokat, akik a felelősséget azzal rakják le a vállukról, “Márpedig mi megcsináltuk. Értünk hozzá, mi vagyunk a szakemberek, mi tudjuk, hogy ez így tökéletes. Egy kis időt kell adni neki, és majd „beindul”.

Én úgy gondolom, hogy ami az első pillanattól nem kezd el egy kicsit jobb eredményeket hozni, az valószínűleg később sem fog berobbanni. Nem hiszem, hogy bármelyik kivitelező rendelkezne a korábban említett „arany vénával” és elsőre beletalálna minden üzletág perpetuum mobile-jébe, ami az ügyfél kincsesbányája lesz.. 

Éppen ezért fel kell vállalni, hogy nem biztos, hogy elsőre tökéletes lesz a produktum, és varázsütésre megváltozik minden. Igenis be kell vállalni az optimalizálást saját kontóra, egészen addig, amíg az együttműködés nem lesz mindkét fél részére sikerélmény.

A Kivitelezés üzletágunkban többször tapasztaltam már, hogy a partnereink megdöbbennek, ha a hó végi elszámolásban nem szerepelnek újabb tételként a kiigazításokra szánt órák. Nem ehhez vannak szokva. Sajnos a szakmánkban sokan azt sugallják, hogy ők tévedhetetlenek, ezért az ügyfelek szólni sem mernek, ha nem működnek az ő iparágukra a kitalált marketingfogások, szövegek, design-ok, vagy marketing eszközök.

Amikor becsukom a szemem, akkor egy ideális világban egy olyan szakmáról álmodok, ahol kizárólag olyan tanácsadók és kivitelezők vannak, akik nem csak a saját pillanatnyi anyagi szempontjaikat veszik figyelembe, hanem valóban elkötelezettek abban, hogy a megbízóikkal valós sikereket érjenek el. Hogy segítsenek, és javítsanak a megbízóik marketingjén, mert látják, hogy ez közös érdek: hiszen csak a sikeres cégek tudnak erőforrást áldozni a szakemberekre! 

Hiszem, hogy ez nem csak álom.

Mi ebből a tanulság?

  1. Mielőtt marketing kivitelezőt választasz, alaposan nézd meg, hogy kivel szerződsz. (Ehhez egy szuper kis segédletet találsz a Kivitelezés oldalunkon, keresd a lenti kék dobozt jobb oldalt)

  2. Mindig kérdezz rá előre, hogy "Mi van akkor, ha a várt eredmények nem jönnek?". Tisztázzátok még a rajt előtt a javítási, optimalizásálási feltételeket.

  3. Ne félj megosztani a kétségeidet a kiviteleződdel, mert ez lehet, hogy jó dolgokat indít el! 

 

Hozzászólások (7 db)
Jozsef szerint: Kb egy jó évvel ezelőtt beszélgettem egy "Guru-val" egy ötletemről!
Kérdezem tőle mennyiért alakítaná át egy web oldalt eladás centrikussá?
Mondott 60-80-100 ezer forintokat hogy, oldaltól függ. Tettem neki egy javaslatot: Ne kérjünk pénzt az átalakításért kérjünk részesedést a hozadékból! Na erre lehülyézett, hogy ő ingyen nem dolgozik! Kérdésem: Ingyen munka az amit ha jól elvégzünk havonta is meghozza azt a 60-80-100 ezer forintot?
2015. 08. 21.
Szombati Orsolya szerint: =========
Kedves József!

Valószínűleg, ha én lettem volna a guru helyében, én (is) azt feleltem volna, hogy a megbízást x óra alatt, y Ft megbízási díjért tudom vállalni.
A magam részéről sem megyek bele szívesen a "hozadékból" való részesedésbe.

Miért?
Hát azért, mert vajon én, mint kivitelező, honnan tudnám, hogy havonta mennyit hoz neked az átírt oldal? (Megmutatod minden hónapban a kivitelezőnek a bankszámlád, ami alapján kiutalod a részesedést? Vagy hogyan képzelted el? "Becsületkassza", vagy bemondásos alapon?)

Másfelől, neked nem jobb, ha kifizetsz egy egyszeri 60-80-100 ezer forintos díjat és utána nincs vele több költséged? Utána, amit hoz, az tiszta haszon neked?
Miért fizetnél minden hónapban 60-80-100 ezer forintot, ha nem szükséges, mert egy egyszeri megbízási díjjal is letudhatod a munkát?

Én azon a véleményen vagyok, hogy ingyen munka, ingyen ebéd nem létezik. Vagy ha igen, az olyan, amilyen.

2015. 08. 21.
Adamkó Feri szerint: József hozzászólásához annyit tennék hozzá, hogy nem csak a kivitelezőn múlik, hogy a weblap mennyit hoz a konyhára.
Orsi amit írtál azzal teljesen egyetértek. Ez nálunk úgy csapodik le, hogy alaposan felmérünk (lakásfelújítás stb.) és mondjuk az árat. Ha menet közben ezzel megcsúszunk akkor az a mi sarunk. Legyünk annyira hozzáértők, hogy jól mérjünk fel. :-) Természetesen lehet vis maior, de a legtöbb esetben nincs, ill. nem minősítjük annak a saját hibánkat :-)

2015. 08. 22.
Dorogi Andrea szerint: Mi már régóta dolgozunk együtt Orsiékkal. Rengeteg sales oldalat, levelet írt már nekünk. Soha nem csalódtam a munkájuk eredményességében. És valóban úgy van ahogy Orsi állítja, ha valami mégsem tetszett, vagy máshogy képzeltük, mindig megcsinálták a javítást GRÁTISZ!!!
2015. 08. 22.
Szombati Orsolya szerint:
===========
Köszönöm Feri, ott a pont nálad!
Valóban: hiába klassz egy sales oldal, hiába csúcsszuper a szöveg - ha például nem látja senki.
2015. 08. 22.
Szombati Orsolya szerint:
===========
Köszönöm Andi!

Nektek öröm dolgozni, többek között azért is, mert ha valami nem olyanra sikerül, mint amilyenre gondoltatok, akkor azonnal szóltok, nem szégyenlősködtök. Így van lehetőségünk korrigálni.

Másfelől azt szeretjük nagyon benned, bennetek, hogy nem csak a korrigálnivalóról kapunk visszajelzét tőled, tőletek, hanem a sikerekről, eredményekről is. Aminek veletek együtt tudunk örülni.

Ezúton is köszönjük, még egyszer!
2015. 08. 22.
Évi szerint: Kedves Orsi! Írásod alapján új szelek fújnak Nálad. Gratulálok, és nagyon sok munkát, tartalmas nyarat kívánok.
2015. 08. 24.
Szólj hozzá Te is!
Szeretnél hozzászólásaid mellé avatar ikont? A gravatar.com segítségével 5 perc alatt elkészítheted.

(ne félj, nem jelenik meg az oldalon)
Akadálymentesített változat
Betűméret növelés:
Tippek neked!
Exkluzív tartalom
Következő tréningek
Sales blog friss
Facebook rajongók