Ilyen volt a hetedik (teltházas) SalesMeetUp

2016.04.20. | Szombati Orsolya

Március végén került sor a #7 SalesMeetUp-ra, bevált helyünkön a Mozsár Kávézóban. A lelkesedésünk volt a hagyományos elem, ezen kívül azonban rengeteg újdonsággal készültünk erre az estére.

Ezen az alkalmon Orsi mellett 2 vendégelőadónk is volt. Először Szigeti Attila számolt be a saját sikeres közösségi finanszírozással indult projektjéről, majd Lévai Richárd mesélte el, hogyan gyűjtött  tőkét az induló online tréningjéhez. 

 

A kezdetek…


Gyermekként még mindenki mer fantáziálni és álmodozni arról, hogy mit fog csinálni felnőttként. Szinte hetente más és más választ kapunk a piciktől a “mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre. Mire 7-8 évesek lesznek, már körvonalazódik az érdeklődési körük, és utána éveken keresztül orvosnak, tanárnak, űrhajósnak készülnek…
Általában 14-18 éves korukban szól közbe a realitás, és a csillámporos álmok hamar leegyszerűsödnek… A festőművésznek készülő lányt talán grafikus suliba küldik a szülei, az űrhajósnak készülő kisfiúból pedig mérnököt próbálnak faragni. A gyermekkori vágyak hamar a “majd” és az “egyszer valamikor” tartományba kerülnek.


Biztos vagyok benne, hogy Neked is vannak ilyen kiskori álmaid. 


Bevallom, nekem vannak, és mindig nosztalgiával vegyes bűntudattal gondolok arra, hogy milyen könnyedén elfelejtkeztem róluk. Bízom benne, hogy egyszer majd be tudok teljesíteni néhányat. 
Addig is csodálattal és büszkeséggel nézek fel azokra, akik nem adják fel az álmaikat, hanem küzdenek érte, és minden lehetőséget megragadnak a cél elérésének érdekében. 


Teljesítsd be a vágyaidat! 


Talán egy évvel ezelőtt hallottam először a közösségi finanszírozásról, és azonnal megtetszett az ötlet. Az első gondolatom az volt, hogy milyen jó, hogy így azoknak is van esélyük nagyot alkotni, akiknek anyagilag erre nem lenne meg a lehetőségük. 
Nem lehet többé akadály egy nagyszerű ötlet kivitelezésénél, hogy nincsenek meg hozzá a pénzügyi erőforrások, és egy ilyen közösségi platformon még az is kiderül, hogy van-e igény a termékre/szolgáltatásra. 


A SalesMeetUp előadói, köztük Orsi is 2 ismert platformot ajánlott egy ilyen kampány indításához. Bár mindkettő angol nyelvű oldal, népszerűségük miatt mégis ezeken érdemes először próbálkozni. Ezek  az oldalak az Indiegogo és a Kickstarter.  (Létezik 1-2 magyar közösségi finanszírozással foglalkozó oldal, ám ezek látogatottsága nem elég jelentős.)

 
Tehát közösségi finanszírozással összegyűjthető az az összeg, amely akár a Te ötleted megvalósításához kell. Természetesen ez így elég egyszerűen hangzik, de rengeteg munka áll egy-egy sikeres kampány mögött. 
Orsi és a vendégelőadóink megosztották minden ez irányú tudásukat és tapasztalatukat a résztvevőkkel… 

#1 Szigeti Attila és a Startup Play Book

A kiváló ötlethez sok kevésbé jón keresztül vezet az út. Attila is sok mindent kipróbált, amíg eljutott ehhez a projekthez. Nagy álma egy angol nyelvű Startup könyv megírása és kiadása volt. 
Ehhez készített egy kampányt az Indiegogo oldalra. Azért ezt a felületet választotta, mert:

  • Magyarországról is elérhető
  • 5% jutalékot kérnek a befolyó összegből
  • Már itthon, és világszerte is ismert platform

Attila fő célja a függetlenség és a befolyás megszerzése volt, tehát az, hogy személyes márkát építsen és passzív jövedelmet szerezzen a könyvével, mely arról szól, hogyan érdemes StartUp-ot építeni. Hasonló írások már megjelentek külföldön, de azok nem fedik le teljes egészében ezt a területet. 


Attila a kampányoldal és videó elkészítése során azt tanulta meg, hogy a minőség sosem lehet elég magas, és a ráfordított idő sem túl sok. Mindig lehet még csiszolni az oldalon és a kisfilmen is.

Fontos momentum az is, hogy milyen adományozható összegeket határozol meg és milyen jutalmakat adsz azoknak, akik bíznak benned annyira, hogy pénzt áldozzanak az ötletedre. Érdemes több alacsonyabb és magasabb keretet is megadni, hogy mindenki megtalálja a kedvére, illetve pénztárcájára szabottat. 
Attila azt tapasztalta, hogy a publicitásból soha nem lehet elég. Minél több felületre jut el a kampányod, annál nagyobb az esélye annak, hogy sikerül elérni az célodat. Nő a népszerűséged, és ezzel együtt épül a márkád/vállalkozásod is.

A Startup Play Book kampány sikeres volt, Attila megkereste vele az induláshoz szükséges összeget, 6214 $.


A tanulságok… 


Attila idő és költséghatékonynak találta ez a finanszírozási formát, és úgy érezte, hogy megfelelő módon tudta bizonyítani a „befektetői” felé a szakértelmét. 
A következő kampánya előtt a következő tételeken fog sokkal többet dolgozni:

  • Jobb video és hangminőségű kisfilmet fog készíteni
  • Nagyobb hangsúlyt fektet a PR-ra 
  • Más platformot is ki fog próbálni
  • Több felkészülési időt hagy magának
  • Az inbound marketing eszközöket jobban ki fogja használni.


Mi is az az inbound marketing? 

Az inbound marketing során a minőségi tartalom a meghatározott és jól körülírt célközönséghez jut el. A termék/szolgáltatás a lehető legjobban van a felhasználók igényeire szabva, valamint a hirdetések jó időben és helyen jelennek meg. (Természetesen ehhez nagyon részletes piackutatás szükséges, valamint a célközönség minél mélyebb ismerete vezet sikerre.) 


#2 Lévai Richárd és az ő online tréningje


Második előadónk, Lévai Richárd, az RG Stúdió közösségi marketing specialistája is beszámolt a saját kampányáról, melynek célja egy online kurzus létrehozása volt.
Ricsi rögtön egy történelmi érdekességgel indította a prezentációját. 


Vajon ki gyűjtött először pénzt Magyarországon közösségi finanszírozással? 


A választ nem az elmúlt néhány évben kell keresni, ugyanis Gobbi Hilda volt az első, aki ún. téglajegyeket „árult” az új Nemzeti Színház felépítéséhez! 

Gobbi Hilda

Gobbi Hilda és az új Nemzeti Színház kapcsolatáról azt érdemes tudnod, hogy az ő számára a Nemzeti volt a SZÍNHÁZ. Itt is kezdett színésznőként, és a sajátjának érezte az egészet. A II. világháború (1945) után fizikailag is részt vett az újjáépítésben. Sokat dolgozott azon, hogy újra indulhasson a színház és a színházi élet is. Amikor 1965-ben (hivatalosan a 2-es metró építése miatt) lerombolták a Nemzeti Színházat, az végképp Gobbi Hilda szívügyévé vált. 


Végül 1983-ban a 70. születésnapjára kapott 100.000 Ft értékű betétkönyvet teljes egészében az új SZÍNHÁZ felépítésére ajánlotta fel, s ezzel együtt elindította a „közösségi finanszírozás” kampányát is a téglajegyekkel. Az összefogás mindenkit megdöbbentett: 3,3 milliárd forintot gyűjtött össze! Bár minden vágya ez volt, a megépülését sajnos már nem érhette meg, 1988-ban hunyt el. 

Gobbi Hilda szobra az új Nemzeti Színház előtt

Facebook hirdetések A-tól Z-ig: az online tréning


Ricsi álma, tehát ennek az online tréningnek a megvalósítása volt. Természetesen egy közösségi finanszírozás kampány sem csak egy platformon indul el. Ricsi a következő lépésekkel indult el a végleges felé: 

  • Validálás (mennyire jó az ötlet?) 

  • „Világmegváltás” (Mennyire nélkülözhetetlen az, amit kitalált?) 

  • Gyártás és előfinanszírozás (pl. a videó, egyéb sajtó megjelenés költségei) 

  • Marketing 

  • Webáruház

  • FriendFinding (Megtalálni a célcsoportot) 

  • Civil támogatás

Miért érdemes Neked is a közösségi finanszírozást választanod? 

  • Ezzel könnyedén letesztelheted a piacot. 

  • Kiderül, hogy van-e valódi igény a termékre. 

  • Ezzel forrás teremtesz a projektedhez. 

  • A közösségi finanszírozás egyfajta motiváció saját magadnak. 

  • Ráadásul ez lehetőség is arra, hogy népszerűsítsd a terméked/szolgáltatásod. Ha elsőre nem is gyűlik össze a kívánt pénz, a következő kampányod már sokkal sikeresebb lehet az ismertségnek hála. 

Milyen veszélyekkel kell szembenézned, ha közösségi finanszírozással indított projekttel szeretnéd megteremteni a szükséges anyagi forrásokat?

  • A magyar piacon ez a forma még nem annyira ismert. 

  • A felület angol nyelvű. (Kickstarter és Indiegogo).

  • Bátorság kell hozzá az adományozó részéről. (Tulajdonképpen azt kell elérni, hogy ő is higgyen az álmodban.) 

  • Csak nemzetközi esettanulmányok vannak, de ez más piac, így nem lehet a hazai viszonylatokra megfeleltetni. 

Mit gondolsz, hogy néz ki maga a folyamat azon túl hogy „kampány indítás-kampány vége- kész termék”?

Ricsi pontokba szedte Neked, hogy milyen lépésekből állt az ő teljes kampánya. Tehát itt nem csak az Indiegogo oldalról lesz szó, hanem a többi kis finomságról is, amely ahhoz kell, hogy maga a közösségi finanszírozás sikeres legyen. 


Íme a lépések: 

  1. Készíts kedvcsináló posztokat a Facebook oldaladra. 
  2. A hírlevél listádból is szűrd le az érdeklődőket. 
  3. Publikálj egy témába vágó kutatást a sajtóban. 
  4. Mutasd be a termékedet! 
  5. 5Prezentáld a termék árát is! 
  6. Gyűjts influencer (véleményvezér) feliratkozókat.
  7. Tervezd, szervezd, majd tartsd meg a kampányindító eseményt. 
  8. Kommunikáld folyamatosan a kampány eredményeit és csomagjait, illetve a mérföldköveket is. 
  9. Figyelmeztess a kampányzárásra. 
  10. Kommunikáld az eredményeket! 

Ricsi azt is megosztotta, hogy milyen felületeken reklámozták a közösségi finanszírozás kampányukat, alább ezeket olvashatod: 

  • Kampányoltak a meglévő és új (közösségi finanszírozással kapcsolatban gyűjtött) címlistáik felé.

  • A Közösségi kalandozások és az RG Stúdió Facebook oldalán, valamint a célcsoportjuknak szóló zárt csoportokban is kommunikálták a történéseket. 

  • Az Indiegogo-s kampány oldaluk is folyamatosan frissült.

  • Megjelentek a sajtóban is ezzel kapcsolatban, hogy növeljék a népszerűségüket, és persze az érdeklődők/befektetők számát. 

Végül szóba került az is, hogy milyen tapasztalatokat sikerült gyűjteni. Ez azért is fontos, mert ilyen kampányt nem csak egyszer lehet indítani… 

  • Több időt kell hagyni az előkészítésre. 

  • A lehető legizgalmasabb formában kell tálalni a sajtó felé a kampányt. 

  • A célcsoport számára érthetővé kell tenni a kampány formáját és felületét is. A lehető legegyszerűbb „nyelvre” érdemes lefordítanod, hiszen a legtöbben úgy ülnek az internet előtt, hogy közben több dologra is figyelnek. Legyél könnyen érthető! 

  • A pénzcsinálás sincs ingyen. Nem csak a munkaórákat kell beletenned, hanem költened is szükséges egy sikeres kampányhoz. Pl. a profi videóst mindenképpen ajánlott megfizetned, hogy elég színvonalas legyen az, amihez az arcodat adod. 


Ricsi szerint ez a tőke gyűjtési forma megfontolandó akár pályázat helyett is, vagy egy ötlet tesztelésére, illetve nagyobb az esély a sikerre, ha van erős kapcsolat a saját célcsoporthoz. 
A kampány sikeres volt, hiszen összegyűlt az előre meghatározott összeg. A termék pedig a következőkből állt: több mint 11 óra oktató videóból, egy zárt Facebook csoportból, és még 2 óra 13 percnyi MeetUp videót is tartalmazott, valamint folyamatosan frissülő tartalmat kaptak a követők. 

Ricsi előadása után a közönség feltehette a kérdéseit, majd Orsi következett… 

A MI álmunk… 


Az elmúlt 100 évben hatalmas változáson ment keresztül az emberiség. A nagyszüleid jó eséllyel még olyan helyre születtek, ahol sem áram, sem vezetékes víz nem volt. Ma pedig okostelefon és internet nélkül elveszettnek érzed magad.

A technikai újdonságok a Te életednek is a részei lettek, észrevétlenül vették át a hatalmat a mindennapjaidban.
Az életed nagy részét „kiszervezted”. Az internet része a mindennapjaidnak, sőt: majdhogynem életforma. Itt szórakozol, itt dolgozol, intézed az ügyeidet, vásárolsz és kommunikálsz. 
Miért tanulnál máshol?
A 21. század jelmondata lehetne, hogy a tudás érték. És nem csak azért, mert ezt „nem tudja elvenni tőled senki”...


Ugyanis a tudás ma már egészen mást jelent, mint a 20. század közepén.


Paradigmaváltás ment végbe az oktatásban. Ez azt jelenti, hogy már nem a lexikális ismeretek nagyságán múlik a tudás, hanem azon, hogy milyen gyorsan és milyen mélységig szerzi meg az egyén a kellő információt, és azt mennyire tudja utána használni. 

Az elérhető tudás 

Amikor először merült fel Orsiban a Learnie.hu gondolata, érezte, hogy ez olyasmi, ami Magyarországon még nincs, de ideje megvalósítani. 

Angol nyelven millió olyan oktató videóval és ezzel foglalkozó oldalakkal, ún. tantermekkel találkozhatsz, ahol egyszerűen vásárolhatsz tudást rengeteg témában, de a legtöbb nem túl profi. Fehér fal előtt, .ppt-ről felolvasott anyagok, vagy konferencia előadások felvételei. 
Ezért szeretnénk egy olyan portált, ahol élmény tanulni
A Learnie.hu egy olyan oldal lesz, ahol a lehető legtöbb témában változatos és minőségi tananyagokat találsz majd. Itt elérhető, gyakorlatias és kiváló tartalmakat kapsz, legyen szó üzletről, önismeretről, bútorfestésről, vagy akár kézimunkáról. 

Egy modern, könnyen használható, trendi felület, ahova örömmel térsz vissza képezni magad!
Sok-sok kiegészítő anyaggal, teszttel, handouttal, és persze a legfontosabb, a szuper videó tréningek! 


A Learnie.hu szeptember 1-jén indul…

A Sales-Akadémia felvételei már készülnek: profi minőségben, nem a fehér fal előtt mondja el majd Neked Orsi a „tutit”, hanem izgalmas, és igényes környezetben, gyakorlatias, valóban naprakész tudást ad át a képzésein. Online is. 


Ehhez a háttérben már gőzerővel dolgoznak a programozók, és szeptember 1-én a webes felületet élesítjük! 

Kampányunk az Indiegogon 

Szeretnénk, ha a Learnie.hu minden felületen elérhető lenne, hogy valóban beteljesíthessük vele a célunkat: azt, hogy bárhol, bármikor tanulhass. (Felejtsd el az üres járatokat, amíg a buszon zötykölődsz és használd ki az idődet!)
Ahhoz, hogy tableten és okostelefonon is jól működjön a rendszer még további fejlesztésekre van szükség. Szeretnénk, ha a Learnie.hu indulásával egy időben ez is létrejöhetne.
 
Ezért indítottuk el közösségi finanszírozás kampányunkat. Abban kérjük a segítséged, hogy a mobil applikációhoz szükséges anyagi forrás összejöjjön:

A cél 2000$. Ebből a mai napon (2016.04.22-én) már 1007$-t már elértünk. 

A támogatói csomagok összeállításánál figyeltünk, arra, hogy Te is megtaláld a pénztárcádnak megfelelőt. A legkisebb összeg 1$, a legnagyobb pedig 1500$, amivel Te is támogathatod a nagy álmunk megvalósulását. 
Természetesen mi sem leszünk hálátlanok, minden támogatásért szuper ajándékokat adunk… :) 


Többek között így sokkal kedvezményesebben juthatsz hozzá a Sales Akadémia tananyagaihoz, a Marketing kivitelezés üzletágunk szolgáltatásaihoz, és a szeptemberben induló Learnie.hu kurzusaihoz is!


Minden segítség számít! 


Szeretnénk, ha a Learnie.hu elindulása új időszámítást jelentene a magyar oktatásban és önképzésben, hiszen az új évezred kulcsmondata: Az élethosszig tartó tanulás. Ha tetszik a Learnie.hu ötlete, és szeretnéd, hogy megvalósuljon, támogass Te is minket!

Kattints ide, ismerd meg a Learnie-t és támogasd 2 kattintással a megvalósulását!

Mivel már elértük az 1000$-t a SalesMeetUp-ról készült videót 2016. április 30-ig elérhetővé tesszük itt a blogon! 

Hozzászólások (0 db)

Ehhez a bejegyzéshez még nincs hozzászólás. Legyél Te az első!

Szólj hozzá Te is!
Szeretnél hozzászólásaid mellé avatar ikont? A gravatar.com segítségével 5 perc alatt elkészítheted.

(ne félj, nem jelenik meg az oldalon)
Megjelent!
Akadálymentesített változat
Betűméret növelés:
Tippek neked!
Blog értesítő
Következő tréningek
Sales blog friss
Facebook rajongók