Fergeteges online sikertörténetek – akarsz tanulni belőlük?

2013.02.04. | Szombati Orsolya

Néhány hete a kezembe került Dunder Krisztián Digitális Sikertörténetek 2. című könyve.

Már az első rész is nagy hatással volt rám, így nagy várakozással nyitottam ki az újabb kötetet.

Az első részről 2011 decemberében írtam egy összefoglalót, néhány, számomra hasznos tanulsággal. Itt éred el a cikket: http://sales-akademia.hu/hu/sales-blog/mitol-lesz-sikeres-egy-magyar-vallalkozas/212

Ma a második kötet tanulságaiból szemezgetek, a korábbihoz hasonlóan ma is három felismerésemet mesélem el Neked.

#1 Rajongva szeresd a munkádat és legyél ott folyamatosan a piacod fejében!

Gondoltad volna, hogy a ma piacvezető Extreme Digital is egy kis hobbi vállalkozásként kezdte? Ez a cég ma már egy többmilliárdos forgalmú nagyvállalat!

Hogyan jutottak el idáig? Lépésről-lépésre…

A cég alapítója, Várkonyi Balázs, már fiatal korában is rajongott a számítógépekért. Gimnáziumi éveit még be sem fejezte, de már komoly számítógép-kereskedelmi üzlet volt mögötte.

A suliban először kisebb alkatrészeket árult, majd ezekből konfigurációkat épített, melyeket apróhirdetés útján értékesített.

Az első nagyobb áttörést a saját üzlet hozta meg neki, amely ugyan kezdetleges volt: pár négyzetméternyi kis boltocska amely internet kávézóként nem csak az internetet, hanem a számítógép-építést és szervizelést is biztosította ügyfeleinek.

Észreveszed a kapcsolatot?

A kávézó egyben bemutatóteremként is funkcionált az egyedi konfigurációkkal. Így célcsoport és kereslet-kínálat nagyon hamar egymásra talált.

Kérdés Hozzád:

Te hogyan tudod a kínálatodat kreatívan összehozni a potenciális célcsoportoddal?

Aztán, ahogy változtak a piaci igények, úgy fordult a cég a számítógépekből a digitális fényképezőgépekig, majd az e-kereskedelemre fókuszáló értékesítés után újabb terjeszkedés következett: megjelentek az Edigital boltok.

Eközben pedig töretlenül építették a bizalmat: jelen voltak a számítástechnikai fórumokon (ezzel szakértelmet és hozzáértést közvetítettek a piacuk felé), szexi garanciákat vállaltak (amellyel rengeteg vevői hezitálást még csírájában elfojtottak) és tudatosan építették a brand-et (hogy felismerhetőek, észrevehetőek és hitelesek legyenek).

Kérdés Hozzád:

Te hogyan, milyen fórumokon tudod képviselni a szakértelmedet? Van szakmai blogod? szoktál fórumozni? Milyen garanciákat adsz a termékedre, szolgáltatásodra? Azonnal felismerhető és megjegyezhető az arculatod? Egységes egészet képvisel a vállalkozásod, akkor is, ha hírlevélben, ha a weboldalon, ha a blogban, vagy offline anyagokban találkozik veled a potenciális ügyfeled?

#2 Mindig legyen terved, ami mutatja az irányt, hogy el ne tévedj!

 A PORT.hu sztori számomra inkább a "hogyan NE csináld?" oldalról volt érdekes. A cég alapítója Veszelovszki Zsolt -ahogyan elképeltem Őt- egy bohém, impulzív, örök jobbító figura lehet.

Közös vonása az előbb említett Várkonyi Balázzsal, hogy Ő is rajongva szerette, amit csinált, és megingathatatlanul hitt benne.

Ő is a hobbijából növesztett ki egy közel egymilliárd forgalmú vállalkozást, bár, ahogyan levettem, Ő kevésbé tudatosan építkezett, inkább az események sodorták magukkal Őt.

Egy dolgot viszont megfigyeltem: habár nem igazán volt konkrét, éveket átölelő terve, két dolgot egészen biztosan tudott:

Mi az, amit akar és mi az, amit nem. És nem kötött kompromisszumot sosem.

És Veled mi a helyzet?

Neked van terved, vagy csak hagyod magad sodorni az eseményekkel? Tudod-e mik azok a dolog, amelyeknek meg KELL lenniük a vállalkozásodban, és mik azok, amelyekre SOHA nem mondasz igent?

#3 "Félni csak a félelemtől kell" (Heller Gábor)

Dunder Krisztián könyvében kétségtelenül a Bónusz Brigád sztorija volt rám a legnagyobb hatással.

Ez a cég, pár éves, friss, fiatal, alig 2 éves vállalkozás, és máris a csúcson van.

 Innovatív, izgalmas és rendkívül színes. A közösségi vásárlás élményét mutatták meg az ügyfeleknek. A két alapító, Kaprinay Zoltán és Heller Gábor, látszólag tűz és víz, mégis tökéletes összhangban vezetik egyik sikerről a másikra a céget.

3 K

A kreatív, kitartó és kísérletező szavakat mondanám elsőre, amelyek beugranak velük és vállalkozásukkal kapcsolatban.

A cég alapötlete a Groupon.com nyomán indult, amely az egyik tulajdonosnak, Heller Gábornak nagyon megtetszett. A fejébe vette, hogy ezt megcsinálja Magyarországon is. Kaprinay Zoltán, a társa, erről minden erejével próbálta lebeszélni. Minden érvet bevetett, hogy ez miért NEM fog Magyarországon működni.

De Gábor nem adta fel. Fél évvel később elindult a Bónusz Brigád, amely azóta hihetetlen sikertörténetté növekedett.

Kérdés Hozzád:

Te mennyire hiszel abban, amit csinálsz? Hagyod magad eltéríteni a céljaidtól vagy kőkeményen kiállsz mellettük?

A Bónusz Brigád sztoriban számomra az egyik legfelemelőbb csúcspont a színházi előadás volt. Képzeld! Egy egész esetet betöltő előadás, kizárólag Brigád tagokból, Brigád vásárlókból! Mndenki, aki ott ült a nézőtéren, Bónusz Brigád bónusz vásárlása kapcsán került oda.

Fantasztikus érzés lehetett. Hiszen itt már nem csak egy sima szolgáltatásról van szó, hanem egy hatalmas KÖZÖSSÉG építéséről is.

A kérdés adja magát:

Te építesz közösséget? Szervezel magad köré közösségi programokat?

Ismét ilyen, és ehhez hasonló, elgondolkodtató és motiváló sztorikat olvashatsz Dunder Krisztián Digitális Sikertörténtek 2. című, pár hónapja megjelent könyvében.

6 közismert és elismert internetes vállalkozás vezetői, tulajdonosai, és volt tulajdonosai vallanak azokról a tényezőkről, amelyek segítségével sikerre vitték álmaikat, ötleteiket.

Ezt a könyvet nem csak azoknak ajánlom, akik internetes vállalkozást indítottak, mert egy hagyományos vállalkozás vezetője is számos megfontolandó tanulságot kap a könyvből.

Azoknak azonban, akik az interneten keresztül is szereznek vevőket, ügyfeleket, ezt a könyvet is kötelezővé tenném!

A könyvet 3.900 Ft-os áron megrendelheted a www.dunder.hu >>>   oldalon!

Vagy ide klikk, ha érdekel: http://dunder.hu/digitalis-sikertortenetek/

Semmiképp se hagyd ki!

És ha tetszett a mai poszt, kérlek, nyomj rá egy tetszik gombot! Köszönöm!

Hozzászólások (4 db)
Szilágyi Andrea szerint: Annyira szeretem az írásaidat Orsi. Mindig ad egy kis motivációt. Köszönöm!
2013. 02. 04.
Nemes Bertalan szerint: Azért jó az ilyen írásokat olvasni, gondolok itt a cikkre illetve a könyvre is, mert nem engedi, hogy megfeledkezzünk a céljainkról. És ez a leges legfontosabb, mert ha nincsenek céljaink nem tudjuk merre megyünk. Én már tudom merre tartok :)
2013. 02. 05.
Viki szerint: Nagyon szeretek sikersztorikat olvasni; rengeteget lehet belőlük tanulni és erőt meríteni. A most sikeres vállalkozóknak is voltak rossz döntéseik, nagy eséseik és mégis talpra álltak.
2013. 02. 05.
dr. Harsányi Edit szerint: Szerintem is csak azt a munkát szabad csinálni amit akkor is csinálnék, ha nem fizetnének érte. Amikor pénzért dolgozom, az meglátszik, érződik. És igaz több év után, de egyszercsak megtaláltam a helyem és onnantól a pénz is az oldalamhoz szegődött.
Az igazi sikersztori az amikor a hobbim a munkám.
Olvasni pedig szerintem kötelező mindenféle motivációs könyve, mert a környezet nem a lelkesítésről híres. A kiemelkedő dolgokhoz süketnek, vaknak lenni a visszahúzó erőkkel szemben. Ez út a sikerhez.
2013. 02. 05.
Szólj hozzá Te is!
Szeretnél hozzászólásaid mellé avatar ikont? A gravatar.com segítségével 5 perc alatt elkészítheted.

(ne félj, nem jelenik meg az oldalon)
Megjelent!
Akadálymentesített változat
Betűméret növelés:
Tippek neked!
Blog értesítő
Következő tréningek
Sales blog friss
Facebook rajongók