A per története…

2020.11.17. | Szombati Orsolya

Figyelem! Hosszú cikk! Olvasási időigény: kb 15-20 perc. 
- szerintem érdemes rászánni :)

Ha már régebb óta követsz, talán emlékszel a másfél évvel ezelőtti levelemre “Élsz még, Orsi?” címmel. Elég markáns (és hosszú) levél volt, amely sokakat megérintett, és válaszra ösztönzött.

Ebben egy fájdalmas történetet osztottam meg a hírlevél olvasóimmal arról, hogy miként élt vissza a bizalmammal, vert át, és károsított meg két korábbi kolléganőm, akik sok évig dolgoztak nekem, és akik a feltétlen bizalmamat élvezték.

A sztori a marketing kivitelezés üzletágunkban esett meg, ahova ügyfeleink kiszervezik a szövegírást és az egyéb online marketing feladatokat.

Ha nem olvastad, ide kattintva, az archívumban eléred.

Tudom, hogy velem vagy!

Erre a levelemre nagyon sok választ kaptam. Együttérző sorokat, saját történeteket. A sok levél egyrészt megmelengette a szívemet, másrészt egyik-másik sztorit döbbenetesen fájó volt olvasni. Emberi drámák, céges rémtörténetek, durvábbnál durvább fordulatokkal.

Ezek a sztorik megmutatták, hogy nem vagyok egyedül.  A velem megosztott történeteken át rájöttem, hogy rajtam kívül még sok-sok olyan cégvezető, és kisvállalkozó van, akiket a volt alkalmazottjuk, alvállalkozójuk, vagy üzlettársuk hasonló módon tett “lóvá”, s vitte magával a fél céget, a know-how-t, és az ügyfeleket - mintha ő maga dolgozott volna meg értük.

És szomorú módon egyikek sem lett komolyabb következménye. 

Sosem értettem (de mondhatnám úgy is, hogy mindig is mélyen megvetettem) azokat az embereket, akik mások kihasználása és megkárosítása árán képzelik el a feljebb jutást, és a boldogulást. Akik abba a kézbe harapnak, amely évekig eteti őket. Akikben nincs annyi jó érzés és tisztesség sem, hogy ha sajátot akarnak, akkor keményen megdolgoznak érte, nem pedig mástól veszik el a “készet”.

Ha szeretnek, nem lehet baj...

Sokáig azt gondoltam, velem ilyen nem fordulhat elő. Hiszen,  - ahogy azt többször meg is mutattam a hírlevelekben és a közösségi oldalainkon -, én szinte szó szerint a tenyeremen hordoztam a kolléganőimet. Abban hittem, hogy ha jó az emberi kapcsolat, ha megvan a bizalom, akkor semmi baj nem lehet. Ha szeretnek, tisztelnek azok, akikkel együtt dolgozom, akkor semmilyen körülmények között nem élnek vissza a bizalmammal. Tévedtem. 

Minden földi jót megadtam minden kolléganőmnek, akivel valaha együtt dolgoztam. Hogy ne csak a munka legyen változatos, rugalmas, szerethető, hanem az irodában, és az azon túl közösen eltöltött idő is legyen emlékezetes:

Algida hűtő, benne több száz, szabadon fogyasztható “céges” jégkrémmel ››.

Év inditó  wellness “munkanap” a Rudas fürdő tetején ›› , jakuzzival, szaunával, céges ebéddel, köntösben ››.

Nyári több napos csapatépítés Balaton parti 5 csillag superior hotelekben ››.

Csokis csapatépítés évközben ››.

Karácsonyi party a legmenőbb belvárosi éttermekben ››. 

Prémium konferenciák céges keretből ››

Hogy csak a legfontosabbakat soroljam.

Noooormális vagy, Orsi?

Amikor látták  az ismerősök és cégvezető társak, hogy mi mindent megadok a lányoknak (akik ugyan alvállalkozói voltak a cégemnek, mégis teljes értékű munkatársként tekintettem rájuk), komplett hülyének néztek.  És így utólag, az is voltam valahol…

Többször is figyelmeztettek, hogy hiba ennyire a tenyeremen hordozni őket, mert ennek az lehet az eredménye, hogy elkanászodnak, a fejemre nőnek és visszaélnek a bizalmammal.

Én azonban nem akartam ezt elhinni, és csak mentem tovább azon az úton, amit helyesnek gondoltam. Megbíztam bennük maximálisan. Aztán egy szép kora nyári napon megjött a nagy pofon…. Kiderült, hogy a korábbi felmondások mögött egyáltalán nem az elém tárt okok húzódnak meg, (amiket naivan elhittem), hanem egészen más motivációk. Egy előre kitervelt, a hátam mögött jól kidolgozott stratégia arra, hogyan vándoroljanak át “észrevétlenül” a korábbi, hozzánk szövegírást kiszervező ügyfelek, immár direktben, a “volt kapcsolattartókhoz”. 

Itt jegyezném meg zárójelben, hogy igen, tudom… Az az ügyfél is megér egy misét, aki ilyesmire pár tízezer forintért olcsóbban kapható. Aki ugyanúgy céget vezet, alvállalkozókat és munkavállalókat fizet, mint én. Aki maga is keményen megküzd az ügyfeleiért és azok megtartásáért.

Nem kívánok neki(k) mást, csak az enyémmel azonos tapasztalatot. :)

Hú de fájt! 

Amikor kiderült minden, az egy óriási pofon volt nekem. Nem hittem el, hogy ez velem megtörténhetett. Csúnyán átraktak a palánkon.... Engem, aki emberismeretet tanít, és elvileg tisztában van mindennel... Dühös voltam magamra, hogy vagy nem vettem észre, vagy szándékosan hagytam figyelmen kívül a jeleket. Hogy nem hallgattam a belső hangomra és a megérzéseimre. (amik még a pofon előtt jóval már ott duruzsoltak a fülembe...) Kellett volna!

A dolog üzletileg is eléggé érzékenyen érintett, hisz hirtelen sok milliós éves forgalom tűnt el a cégemből. De mégis inkább emberileg fájt a történet. Úgy éreztem, kígyókat melengettem évekig a keblemen. Az egyiknek még az esküvői tanúja is én voltam…  

Nehezen tudtam feldolgozni a csalódást. Akkor vésődött be örökre az a bölcs mondás, mi szerint:

"Semmi sem reparálja ki jobban a becsületet, mint a pénz."

Hatalmas igazság Wohl Stefánia, írónőtől.

Sokat töprengtem azon, mit is tehetnék, mit lépjek válaszul a történtekre. Lépjek-e egyáltalán valamit...

Több vállalkozótársammal is beszéltem. Olyanokkal, akik már voltak hasonló cipőben, vagy éppen benne jártak, mint én. Amikor azt kérdeztem, miért nem tettek semmit, azt mondták, hogy csak azért nem léptek jogi útra, csak azért nem pereltek, mert sajnálták rá az időt, az energiát, az idegeskedést és a pénzt. Így inkább nyeltek egyet, és mentek tovább. Nyalogatták sebeiket, igyekeztek menteni a helyzetet, új ügyfeleket szerezni az elvittek helyett, vagy újat kitalálni a lenyúlt üzleti ötlet helyett…

Akkor esett le, hogy a másik oldalról nézve szerintem éppen EZ az, amiért a munkavállalók vagy alvállalkozók meg merik tenni ezeket a dolgokat.

Mert nincs semmilyen következménye.

Maximum egy kis mosolyszünet, egy kis szájkarate, néhány kellemetlen levélváltás. És aztán úgyis elül a dolog, és mindenki megy tovább a maga útján, a maga keserű tapasztalatával.

Megértettem, hogy mindez azért történhet meg újra és újra, mert semmi elrettentő példa nincs. Senki nem mesél olyan történetet, hogy: "... átvertek, de kiálltam magamért és a vállalkozásomért, és igazam lett. Csúnyán megbűnhődött az, aki a gaztettet elkövette."

Nincs precedens, amit mi, tisztességes vállalkozók lobogtatni tudnunk:

"Eszedbe se jusson megtenni, mert ez és ez lesz a következménye…" 

És ha nincs mitől  félni, bizony meg fogják tenni.

Újra és újra. Hiába építesz fel egy céget, és egy ügyfélkört hosszú évek munkájával. Elég egy irigy alkalmazott, egy rossz szándékú alvállalkozó, és máris kezdhetsz aggódni, hogy mikor jön el a pillanat, amikor megkínálja az ügyfeleidet egy jobb árral. És sajnos mindig lesz olyan ügyfél is, aki igent mond…

Magam egyébként olyan típus vagyok, aki, ha lehet, elkerüli a felesleges konfliktusokat. Így első lépésben, még mindennek a legelején, törekedtem a mindeki számára elfogadható, intelligens emberekhez méltó, közös megegyezésre, és a létrejött üzleti kapcsolat korrekt lezárására.

Ám az erre irányuló összes próbálkozásom kudarcba fulladt. 

Az utolsó előtti...

Az utolsó előtti csepp az volt a pohárban, amikor a történteket tetézve, az egyik volt kolléganőm a tények szándékos elferdítésével és kiforgatásával, a személyes és céges jó hírnevemet is durván megsértve, valótlanságokat terjesztett rólam, és a cégemről egy nagy szakmai Facebook csoportban. Bosszúból, mert akkor már tudta, hogy valószínűleg lesz következménye a tetteinek. 

Sokáig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a posztnak, amire egy ügyfelem hívta fel a figyelmemet. Ugyan nehéz volt megállni, hogy ne kapcsolódjak be a beszélgetésbe, de mégis visszafogtam magam. Tudtam, egy ilyen beszélgetésből nyertesen kijönni nem lehet. "Sok lúd disznót győz", tartja a mondás, és én abban a sztoriban - "hála" a volt kolléganőmnek - nem a lúdnak tűntem...

Azonban komolyan elgodolkodtam azon, hogy mit tegyek, amikor sorra olvastam az újabb és újabb kommenteket. Amelyek ellenem és a cégem ellen hergeltek olyan embereket, akik nem is ismernek, személyesen csak "hallottak" rólam. Akik soha semmit nem vásároltak tőlem. Akik az alapján alakítottak ki véleményt rólam, amit ez a volt kolléganő írt. Tudom, ezzel nem kell foglalkozni, mégis piszkálta a dolog az igazségérzetemet: Hogy vetemedhet valaki ilyesmire, akiért annyi jót tettem az évek során?

De ez még mindig nem volt elég...

Nem akarok túl sok részletbe bocsátkozni, és így utólag elég vicces is leírni, hogy egy hazugság leplezésére és a következmények alóli kibújásra mi mindenre lehet képes egy ember…. 

Elég annyi, hogy az egyik volt kolléganőm, és “újdonsült” megbízója, (a korábbi ügyfelem, akinek ő volt a kapcsolattartója), egy digitalizálással és mentéssel foglalkozó cég, szinte a létező összes eszközzel megpróbált eltántorítani attól, hogy komolyabb figyelmet szenteljek az ügynek.

Volt mézesmázaskodás, bagatellizálás, tagadás, majd amikor ez nem vezetett célra: fenyegetés, és zsarolás. Sőt, valami kamu indokkal, bosszúból még a cégemet is megpróbálták felszámoltatni– a céget amely évekig a megélhetést biztosította a volt kolléganőnek, és az ügyfélszerző rendszert építette ki az ügyfélnek, amiből azóta is él... 

Mikor máskor, mint Karácsony előtt néhány nappal? (hátha elkerüli a figyelmemet az ügyfélkapus levél, vagy nem lesz már időm reagálni az ünnepek közeledte miatt...). 

Ez a szándék persze csúfos kudarcba fulladt. Elég volt részemről egy, az eljárásra vonatkozó panaszlevél a megfelelő helyre (az ügyvédi kamarának), és máris önként vonták vissza a felszámolási kérelmüket.

A pohár ezen a ponton azonban végleg betelt. 

Ezt már nem hagyhattam szó nélkül. Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy félreteszem a kedves, megértő, melegszívű Orsit, és kőkeményen beleállok a helyzetbe. Ha ez nem lépik meg, valószínűleg nem csinálok ügyet az ügyfeleim eltulajdonításából (hogy szépen fogalmazzak...) Akik után, - ezek után -, sírni sem volt érdemes...

De ez a felszámolósdi túlment azon a határon, amit tolerálni tudtam.  Ezen a ponton minden további hezitálás nélkül megindítottam a kártérítési, és a jó hírnév megsértése miatti pereket. 

Esküszöm, egy bizonyos szempontból még azt is meg is tudtam érteni, miért vetemedik valaki arra, hogy elvegye, ami a másé. Amiért más dolgozott meg. Amiről tudja, hogy nem az övé. Irigység, kapzsiság, egy még jobb élet reménye... Sok minden lehet a háttérben... Megérteni az eszemmel meg tudtam, de azért elfogadni nem!

Azonban a szándékos, előre kitervelt károkozás, a rosszindulatúság olyan dolog, amit semmilyen körülmények között nem tolerálok. Ami végleg kicsapja a biztosítékomat. Így hát tettem, amit tennem kellett.

Soha ne mondd, hogy soha!

Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen “élményben” lesz részem.  Nem gondoltam volna, hogy az emberek a kapzsiságtól vezérelve milyen mélyre képesek süllyedni. Nehéz volt ezzel szembesülni, nehéz volt ebben benne lenni, és benne élni hónapokig. De utólag már nem bánom ezt a tapasztalatot sem, hiszen ettől is erősebb, körültekintőbb és keményebb lettem, és újra sokat tanultam emberileg is. 

A kártérítési perbe végül nem csak magamért álltam bele. Hanem minden olyan vállalkozótársamért, akiknek hasonlókat kellett, vagy kell majd elszenvednie. Akiktől loptak már el ügyfélkört, üzleti ötletet, know-how-t a volt alkalmazottak vagy alvállalkozók. 

Rájuk is gondoltam, értük is tettem, amikor úgy döntöttem, belevágok. 

És megérte! Mert most már van precedens, amit lobogtatni lehet! 

Ugyan közel másfél évem ráment az egész folyamatra, de múlt hónap végén kimondta, és írásba is adta a Bíróság, hogy

az efféle cselekedet egyértelműen elítélendő, és aki ilyet tesz, annak meg kell fizetnie érte!

Az egyik volt kolléganőmet a Bíróság hétszámjegyű kártérítésre kötelezte- aki egyébként a saját tárgyalásaira sem jött el, csak a jogi képviselőjét és a férjét küldte maga helyett. Nyilvánvalóan nagyobb volt benne a szégyenérzet, ami miatt nem mert a szemembe nézni, mint a félelem attól, hogy a bíró megbünteti a távolmaradás és a tárgyalás szándékos akadályozása miatt. 

Minden rosszban van van valami jó (is)

Tudom, szomorú, hogy ilyen kellemetlen ügy kapcsán kellett hosszú idő után klaviatúrát ragadom. Jellemzően praktikus tanácsokat, hasznos tapasztalatokat, pozitív gondolatokat és történeteket szoktam megosztani Veletek. De a vállalkozás nem mindig fenékig tejfel! Ezt szerintem te is tudod.

Néha elszabadul a pokol, és jön a csalódás. A zuhanás a bizonytalanba, a semmibe. De nekünk, vállalkozóknak, cégvezetőknek ezeket az embert próbáló helyzeteket is tudunk kell kezelni, és túl kell élnünk.

Túlélni minden nehézséget!
(azt is, amiben most vagyunk a járvány miatt!)

Én hiszek abban, hogy igenis szükség van a "negatív" történetekre is, amelyekből tanulni lehet. Hogy nem csak mindig a szépről és jóról kell írni, blogolni, hanem arról a bizonyos "árnyoldalról" is. Mert nincs olyan, hogy mindig fent. Egy vállalkozás olyan, mint a hullámvasút:

egyszer fent, egyszer lent.

A fentet megélni, a lentet túlélni kell. Én hiszek abban, hogy a rossz dolgok azért történnek meg velünk, hogy próbára tegyék az erőnket, a hitünket, és a kitartásunkat. Hogy számunkra tanulási-fejlődési lehetőséget mutassanak, és általuk is megtanuljuk értékelni és megbecsülni a jót, ami körülvesz minket. Én sokat tanultam ebből a kellemetlen helyzetből. Tudom, hogy legközelebb mit fogok másként csinálni, hogy elkerüljek egy hasonló szituációt.

Örülök, hogy elmesélhettem itt ezt a történetet. Ezzel is szeretnék erőt adni Neked, és bátorítani Téged is arra, hogy ha kell, állj ki magadért! Állj ki a cégedért, a vállalkozásodért! Állj ki az igazság mellett! Mert igenis VAN igazság a Földön!

Számomra óriási elégtétel volt, hogy a Bíróság mellém állt, és nekem adott igazat. Nem a kártérítés összege érdekelt, hanem az erkölcsi győzelem:

az ÍTÉLET,

amely kimondta, hogy elítélendő dolog a másét elvenni,

más kárára nyerészkedni.

A kártérítés összege nekem már “csak” a hab volt a tortán. Én már akkor is elégedett lettem volna, ha a bíró csak tizedannyit ítél.

Boldog vagyok.

Beleálltam. Végigvittem. Nyertem.

Győzött az igazság.

A lelkem egy része megnyugvást kapott. A másik fele még várja a másik ügyben az ítéletet. Az a tánc még csak most kezdődik el. Bízom benne, hogy abban is az igazság győz majd.

A tanulópénz

Az elmúlt két évben el kellett gondolkodnom azon, hogy mit rontottam el. Nem volt olcsó a tanulópénz, de levontam a tanulságokat:

1. A TISZTELET AZ ELSŐ(BB).

Az első és legfontosabb tanulság számomra az volt, hogy nem kell mindig arra törekedni, hogy jó fej főnök IS legyek. Megtanultam, hogy bőven elég, ha korrekt, következetes, és igazságos vagyok.

Ezzel is ki lehet vívni a szeretetet, nem csak engedményekkel, ajándékokkal és kényeztetéssel. Arra jutottam, hogy a szeretetnél sokkal fontosabb kell, hogy legyen a tisztelet. Persze, számomra nagyon fontos, hogy szeressenek is.

Ám ha most kellene választanom a kettő között, akkor biztosan a tiszteletet választanám a szeretet előtt.

2.) A MUNKA NEM KÍVÁNSÁGMŰSOR.

A munkahely egy tisztességes csere helyszíne.

Fizetség cserél gazdát az idővel és a tehetséggel. Az alapfelállás ez. Emiatt kötünk szerződést. Ha pedig jól is érezzük magunkat együtt, és jól szórakozunk munka közben, EZ nevezhető habnak azon a bizonyos tortán.

Én rendesen felcseréltem a két dolgot. Sokkal jobban fókuszáltam arra, hogy mindenki elégedett legyen bent, és jól érezze magát, mint a saját céges érdekeimre. Nem akartam, hogy rossz fejnek tartsanak, inkább belementem olyan kompromisszumokba, amelyekről elhitettem magammal, hogy jó ez nekem is. "Jajj, hát ez még belefér" jeligére... Talán ez volt a legnagyobb hiba.

3.) JELEN KELL LENNI. MINDIG.

A juhász és a nyáj tipikus esete....

Annyira megbíztam a volt kolléganőimben, hogy fel sem merült bennem, hogy ha nem vagyok bent, akkor nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, ahogy elvárom.

Vigyázni, felügyelni kell a nyájat. És az általam kitűzött irányba terelni őket. Nem kóvályoghatnak egyedül a mezőn... Szerettem őket, ezért vakon elhittem mindent, amit mondtak. Nem kontrolláltam őket, és nem hívtam fel rendszeresen a rájuk bízott ügyfeleket, hogy az Ő véleményüket is rendszeresen kikérjem.

Megtanultam, hogy jelen lenni akkor is fontos, ha történetesen nincs bent semmi feladatom. Mert ha a munkatársak nem látják napokig a vezetőt, hajlamosak saját utakon járni, vagy szélsőséges esetben elkanászodni.

4.) IGENIS KELL AZ A NYAVALYÁS MEETING.

Úgy voltam vele, hogy kicsi cég vagyunk mi ahhoz, hogy meetingeljünk hetente.

Ami fontos, azzal úgyis megkeressük egymást, nem kell ennek nagy feneket keríteni. Ha valakinek nyűgje van, majd jelzi. Ez is hiba volt. Kellett volna meeting. Hetente/kéthetente, de havonta tuti. Nem csak adhoc jelleggel, ahogy mi csináltuk, amikor "helyzet" adódott.

5.) 100% ELKÖTELEZŐDÉST VÁROK EL!

Akinek saját pecsenyéje is van az enyém mellett, és azt is akarja sütögetni, azzal nekem nincs dolgom. Nem dolgozom vele együtt. Akármennyire cuki. Akármennyire megígéri, hogy nem fog a kettő ütközni.

Nem, és kész. Ennyi.

6.) "OSZD MEG ÉS URALKODJ."

Jobb sok kicsi, mint egy nagy.

Ezt anno még multis ügyfélmenedzser koromban megtanultam, nem is értem, cégvezetőként hogyan felejthettem el.

A kulcs ügyfeleket egyetlen emberre bíztam. Ami olyan szempontból veszélyes, hogy ha az az egy feláll, könnyen borul a bili.. És hát borult is... Nem győztem takarítani.

Ott követtem el hibát, hogy több emberhez kellett volna szétszórnom az ügyfélportfóliót a szövegírás üzletágban. Ha mást nem, akár azon az áron is, hogy nem full time kollégákkal, hanem több részmunkaidőssel dolgozom együtt. És mindenki csak 2-3 ügyfelet kezel...

7.) MINDIG LEGYEN B, C TERV IS!

Amit azért jól csináltam, de ez is már egy korábbi eset tanulópénze, hogy menekülőutat (B verziós alternatívát) mindig előre kell tervezni.

Hála az égnek, ilyenem volt most is, és lesz a jövőben is. A "Mi lesz akkor, ha....?" kérdésekre adott válaszokkal nagyon jó kis alternatívákat lehet kifundálni. Ezt egyébként még a világ legjobb ügyvédnőjétől Dr.Németh Gabriellától tanultam néhány éve. Ő azt mondta, hogy mindig végig kell gondolni egy szerződéskötéskor / előtt a negatív kimeneteleket is, és fel kell rá készülni, hogy arra is legyen terv.

8.) NINCS INGYENEBÉD.

Az extrák nem alanyi jogon járnak. (Eddig én így adtam.) Az extra akkor jár, ha van mögötte extra teljesítmény. Ha nincs, akkor az alapszolgáltatás vehető csak igénybe a munkatársak részéről.

9.) AZ ŐSZINTESÉG ALAP.

És végül: akit hazugságon kapok, annak AZONNAL mennie kell.

Nincs megbocsájtás. Pont. Akármennyire fájdalmas is az adott kolléga elvesztése. Akármekkora galibát is okoz az átmeneti munkaerőhiány. Sajnos ebben is hibát követtem el. Volt második, harmadik és negyedik esély is... Az elsőnél lépnem  kellett volna.

Hát ennyi a "rövid" történet. Bízom benne, hogy tudtál belőle erőt vagy ihletet meríteni.

Ha hasonló cipőben jársz, keress meg bizalommal e-mailben. Szívesen elmesélem Neked a tapasztalataimat, és a történetet, elejétől-végéig, hogy Neked már könnyebb legyen.

Ha bármi eszedbe jutott ennek a sztorinak a kapcsán, és elmondanád nekem, örömmel  várom. Írd meg kommentben!

Hozzászólások (22 db)
Pere Ágnes szerint: Kedves Orsi!

Még jobban kedvellek, mint eddig.
Igazán hasznos volt a leírásod.Nagyon nagy problémánk ilyen kis cégeknek, hogy nincs kivel megvitatni megbeszélni a helyzetet. Hiányzik a vezetőség második vonala - aki nincs ott és nem látja az apró mozzanatokat, nem merek egyértelműen megbízni a tanácsában.
Elmondhatom kívűl állónak a problémát, de a tanácsát nem merem minden esetben elfogadni, mert meggyőzöm magam azzal, hogy ez azért mégis csak erős megnyilvánulás lenne, lehet, hogy részrehajlóan adtam át neki a történetet stb kifogások saját magam ellen.

Ne hibáztasd magad, hogy miért nem vetted észre, miért -miért...

Van egy szlogen ami eddig még mindig beigazolódott: MINDEN HÁTRALÉPÉS ELŐRELÉPÉS.

Minden Jót: Pere Ágnes
2020. 11. 18.
Orsi szerint: Kedves Ágnes!

Nagyon szépen köszönöm a soraidat, megerősített, hogy érdemes volt megosztani ezt a történetet. Nagyon nehéz volt megnyomni a publikálás gombot, de örülök hogy megtettem.

Az vezérelt, hogy segítsek másoknak ezzel a történettel.

Igazad van: kicsit cégként, és cégvezetőként nagyon egyedül tudjuk érezni magunkat... Én is sokszor azt érzem, hogy nincs kihez fordulnom a kérdéseimmel, problémámmal. Mindent magam kell megoldanom.

Így hát elmondom mindenkinek. :) Magányosak, tehetetlenek vagyunk sokszor, egyedül, talán ezért is nehéz megtenni az első lépést.

Én örülök hogy megtettem, és igazad van valóban megerősített.
2020. 11. 18.
Vereb István szerint: Kedves Orsi!
Azt hiszem, ezen tapasztalatok birtokában nagyon is reálisan látod a képet a munkavállalók-munkaadók tekintetében. Nagyon sok tanácsadó - véleményem szerint - egyoldalúan a munkavállalók "kiszolgálását" tanítja, azt hangsúlyozza. Mondván: csak így lehet megtartani őket. Legalább is nekem ezek jönnek szembe az interneten.
TIPP: Írj egy könyvet ebből a sztoriból. Szerintem, sikere lenne. Mindenesetre hiánypótló lenne, az biztos.
2020. 11. 18.
Rita Saitos szerint: Kedves Orsi!
Köszönöm az őszinteségedet! Azt írod itt “ Jellemzően praktikus tanácsokat, hasznos tapasztalatokat, pozitív gondolatokat és történeteket szoktam megosztani Veletek”.
Ez a történet tele van tanáccsal, hasznos tapasztalattal és pozitív gondolattal, amelyekből sokat lehet tanulni. Ráadásul ezt sehol nem tanítják, ezért hála Neked, hogy megosztottad a történetedet. További sok sikereket kívánok neked!
Szívélyes üdvözlettel, Rita
2020. 11. 18.
Orsi szerint: Kedves István!

Köszönöm, ez nagyon megtisztelő! Tanácsokat nem biztos, hogy mernék még osztani cégvezetésből, mert nem érzem magam ebben szakértőnek. De az tény, hogy van néhány jó és rossz tapasztalatom, és imádok írni. Legalább is sztorikat. :) Ezekből igen, szívesen írnék (összeállítanék) egy "mesekönyvet". Csak ülök, és mesélek... És persze elmondom a konklúzióimat is :)

Aranyos vagy, tényleg, ez a hozzászólás tök jól esett!
2020. 11. 18.
Orsi szerint: Kedves Rita!

Nagyon köszönöm, ez a pár sor, amit írtál nekem, megmelengette a lelkem. Tudod, van az a mondás, hogy a buta ember saját kárán tanul, az okos a máséból :)
Mindig annyi dilemma van bennem, amikor egy "negatív" történet megosztása előtt állok... Eleinte mindig félek megnyomni a közzététel gombot. ert mi van, ha magam alá kapálok vele? Mi van, ha rosszat tesz a hírnevemnek? Mert hát az üzleti életbenn ilyenekről (mármint a kudarcokról) nem szokás írni.
Mindig, mindenki a legszebb arcát igyekszik mutatni. Sikerek, eredmények, csupa jó dolog....

De aztán a végén valahogy mindig rájövök, hogy hiba volt félni. És a ügyfeleknek, követőknek, olvasóknak (legalább is az enyéminek), kellenek az ilyen történetek is. És nemhogy elfordulnak tőlem, hanem épp ellenkezőleg: még jobban megszeretnek.

Szóval, köszönöm a visszaigazolást és a megerősítést! Nagyon jó érzés, hogy a "rémtörténeteimmel" is tudok adni Nektek.
2020. 11. 18.
Serdeán Csilla szerint: Kedves Orsi!
Nagyon köszönöm, hogy ebben a lenyűgöző, lendületes, meseszerűen tanulságos stílusban megosztottad életednek ezt a nehéz történetét. Kiragyog a sorok között a profizmusod! Gratulálok a győzelemhez is! Vigasztaló és előremutató lenne, ha más vállalkozók is ilyen bátran megmutatnák a nehézségeiket és a megküzdési stratégiájukat!
2020. 11. 18.
Orsi szerint: Kedves Csilla!

Hálásan köszönöm ezeket a szép szavakat. Elképesztően jól esik a lelkemnek, hogy nem azt gondoljátok ezek után, hogy milyen "béna" vagyok, hogy behúztam egy ilyen sztorit, hanem inkább bátorítotok, és erőt adtok.

Sokszor elgondolkodom azon, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen olvasóim, követőim, ügyfeleim vannak, mint Te is. Mindenkinek ilyen partnereket kívánok, mint Te vagy, mint Ti vagytok!
2020. 11. 18.
Héjjas Nárcisz szerint: Kedves Orsi!
Milyen jó, hogy ebből a tapasztalatból levontad a konzekvenciákat és bátran beleálltál az ügybe! Én is csak gratulálni tudok! Bátor és erős vagy!
Üdv és kitartás! Nárcisz
2020. 11. 18.
Orsi szerint: Köszönöm Nárcisz!

Nagyon jó érzés ilyen visszajelzést kapni. Pedig annyira bizonytalan voltam az elején, hogy megtegyem-e. Beleálljak-e...

Semmi sem tűnt biztosnak. Csak a hitem abban, hogy VAN igazság a Földön.. És hogy akkor biztosan lesz az én ügyemben is. Boldog vagyok, hogy LETT!
2020. 11. 18.
C.W. Briggs szerint: Nem volt kérdés. Nati per vincere ;)
2020. 11. 19.
Orsi szerint: Thank you Jade :)
2020. 11. 19.
Szabó Judit szerint: Kedves Orsi!
Nagyon örülök, hogy sikerült. Emlékszem az első leveledre, mennyire bántott a dolog, amikor először cserben hagyott... és idáig fajult!
Nagyszerű precedens, hogy így kiálltál magadért, és győztél!
Nagy gratuláció az ügyvédednek is!!!
További sok erőt kívánok!
2020. 11. 20.
Orsi szerint: Kedves Judit!

Köszönöm! Átadom az ügyvédemnek is a gratulációt. Ha Ő nincs, nincs siker sem.
2020. 11. 20.
Bán-Horváth Ildikó szerint: Kedves Orsi!

Köszönöm, hogy megírtad a történetedet. <3 Hatalmas tisztelet érte, érződik a sorokon, hogy mennyire nehéz volt egy ilyen negatív példát is leírni. De ettől Te csak még igazibb, még nagyobb vagy a szememben! Abszolút igazad van, hogy a vállalkozói léthez hozzátartoznak a negatív események is, ennek is ugyanolyan helye van az életben! Sokunknak visszaadtad szerintem a reményt, hogy van igazság a Földön és a rossz mindig elnyeri a méltó büntetését!
Szeretettel ölellek! <3
2020. 11. 20.
Balogh Imre szerint: Kedves Orsi,

Egy nagyon nehéz életszakaszban adtál sorsfordító enneagram tanfolyamot és önismereti megmerítkezést nekem. Megdobogtatta a szívemet a történeted, nagyon köszönöm, hogy a közreadás mellett döntöttél. Magamra ismertem a jó főnök indítatásban. A levont tanulságaidnak azért örülök, mert nem maradt meg a panasz és méltatlankodás szintjén a történeted, hanem Önmagad és a mi számámunkra okulásul szolgáló bölcsességek tárházává fejlődött.

Hálával és szeretettel:
Balogh Imre
2020. 11. 20.
Hantos Gyöngyi szerint: Eddig is tiszteltelek és magánemberként is megszerettelek. De ez a hosszú bejegyzés megmutatta,hogy nem csak korrekt vagy, de segítő szándék is vezet. Pár éve nekem is ki kellett állnom az igazamért, bíróságig kellett vinnem valamit úgy, hogy a másik fél veje ügyvéd volt. Többször a fenébe akartam hagyni már, mert túl sok energia és pénz ment bele. De megérte. Én nyugton alszom. Neked is, gondolom, megnyugvást hozott, hogy nem lehet bármit megtenni.
A bejegyzés végi konklúziókkal teljes egészében egyetértek. Ugyanakkor nehéz végigvinni, ha az alapszemélyiséged olyan, hogy benne van a tyúkanyó gén, mint neked vagy a lojalitás, mint az enyémben. Nagyon köszönöm, így nyilvánosan is, hogy ismerhetlek.
2020. 11. 20.
Orsi szerint: Kedves Ildikó!

Nagyon szépen köszönöm a kedves sorokat. Igen, nem volt könnyű, és már érlelődik egy ideje a fejemben. A végső lökést az ítélet kézhezvétele adta meg nekem, és az, hogy ha megírom, azzal talán segítek másokak is.

Nagyon örülök, hogy közel 10 éve követsz, és olvasod a blogot és a hírleveleimet is!

Szeretettel ölelek én is: Orsi
2020. 11. 20.
Orsi szerint: Kedves Imre!

Én örülök, hogy ennek a közsségnek a részee vagy, és hogy hozzájárulhattam az Enneagrammal egy boldogabb élethez. :)
2020. 11. 20.
Orsi szerint: Kedves Gyöngyi!

Köszönöm ezeket a szép szavakat! Nagyon jól esett olvasni. És sajnálom, hogy Neked is volt hasonló tapasztalatod. Büszke lehetsz, hogy Te is kiálltál magadérrt és az igazadért, a tengernyi nehézség ellenére is! Gratulálok így, utólag is!

A kis Druszámat is szeretettel üdvözlöm!
2020. 11. 20.
Cserép Zoltán szerint: Kedves Orsi!

Meglepődtem, hogy Veled is megesett ez az eset. Veled, akinek olyan remek ügyvédje van, mint a Dr. Németh Ügyvédi Iroda. Egy következtetést hiányolok. Minden szerződésnek, legyen az munkavállói, alvállakozói vagy megbízói szerződés, ami tartalmaz kizárást és kötbért a hasonló esetekre.
Ez sem zárja ki teljes mértékben, hogy előforduljon hasonló eset, de az elkövetők tudják, hogy mire számíthatnak, ha kiderül.

Miután véget ér a másik ügy is, valóban érdemes lenne írnod egy könyvet ...

További sok sikert!
2020. 11. 20.
Orsi szerint: Kedves Zoltán!

Épp a Gabriella által készített szerződésnek köszöhetően indíthattam meg a pereket. Mert ha bűnös is az illető, első körben biztosan nem akar fizetni, se kártérítést, se kötbért. Azonban, hála a szerződéseknek, volt jogalapom törvényi jogorvoslatot kérni, majd nyerni.

Gabriella korrekt szerződésmintákat készített nekem, és hálával tartozom az utána következő ügyvéde(i)mnek is, aki(k) ez alapján tudtak nekem pert nyerni. (Gabriella már nem praktizál)

A könyvet megfontolom, köszönöm az ötletet!
2020. 11. 21.
Szólj hozzá Te is!
Szeretnél hozzászólásaid mellé avatar ikont? A gravatar.com segítségével 5 perc alatt elkészítheted.

(ne félj, nem jelenik meg az oldalon)
Megjelent!
Akadálymentesített változat
Betűméret növelés:
Tippek neked!
Blog értesítő
Következő tréningek
Sales blog friss
Facebook rajongók